Közösségi oldalak

Sportok

Márton Anita döntős súlylökésben

Márton Anita a női súlylökés döntõjében az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon az Ataköy Arénában 2023. március 3-án. MTI fotó: Czeglédi Zsolt

Márton Anita a hatodik legjobb eredménnyel bejutott a súlylökés döntőjébe az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, melyen Böhm Lilla egyéni csúcsot futva 19. lett 3000 méteren.

Vindics Balázs és Bartha-Kéri Bianka elődöntőbe jutást érő remek futása után a 16 fős magyar küldöttség legnagyobb sztárján, a kétszeres fedett Eb-győztes Márton Anitán volt a sor, hogy „nagyot dobjon” és a selejtezőből a döntőbe kerüljön.

Az olimpiai bronzérmes, tető alatt világbajnok dobóatléta 18,22 méteres idei legjobbal érkezett Törökországba, és a papírforma alapján a legjobb nyolcba jutásra minden esélye megvolt. Az első sorozat ugyanakkor még nem sikerült igazán jól neki, a súlygolyót csak 16,99 méterig repítette, amivel csupán a kilencedik helyen állt a kör után. A másodikban aztán megnyugtatta az érte szurkolókat, kereken egy métert javított, a 17,99 méterrel pedig a hatodik helyre lépett fel. Eredményén az utolsó kísérletével nem tudott javítani (17,50 m), ám döntője nem forgott veszélyben, a mögötte állók nem tudták megelőzni, így készülhet a pénteken magyar idő szerint 18.53-kor kezdődő fináléra.

„Elég hosszú volt a nap így, hogy este háromnegyed kilenckor kezdtünk, de örülök a döntőbe jutásnak” – nyilatkozott az M4 Sportnak Márton Anita, aki pénteken szeretne jóval 18 méter felett teljesíteni. „Korábban volt egy kis mélypontom, néhány nehéz hét, de az utolsó egy héten már jól mentek az edzések, és az a cél, hogy holnap az idei legjobbamnál jobbat lökjek.”

Női 3000 méteren a két előfutamból az első hat-hat helyezett, illetve a három legjobb időt elérő futó jutott a másnapi fináléba, ami a szám magyarjának, Böhm Lillának óriási bravúr lett volna, tekintve, hogy egyéni csúcsa messze elmarad a legjobb 15 idejétől.

A BHSE sportolója ennek megfelelően a mezőny végére helyezkedett a rajt után, majd a kifejezetten visszafogott iramú első körök alatt a kilencedik helyig lépett előre és 2000 méterig könnyedén tartotta a tempót a többiekkel. A táv utolsó harmadára fordulva a favoritok nagyobb tempóra váltottak, amit Böhm már nem bírt. A 28 éves atléta a célig saját ritmusában futott, végül a nyíregyházi országos bajnokságon két hete futott egyéni csúcsán (9:23.42 perc) közel öt másodpercet javítva, 9:18.93 perces eredménnyel a tizedik helyen ért célba, összességében pedig a 23 fős mezőny 19. helyén zárta a kontinensviadalt.

„Nagyon sok lökdösődés volt az elején, amiből próbáltam kimaradni. Az első ezer húsz másodperccel lassabb volt, mint a másik futamé, aztán a második ezer már tíz másodperccel gyorsabb volt az elsőnél, az utolsó iramát pedig nem nagyon bírtam, de azért sikerült egy kicsit javítani az egyéni csúcsomon”

– szerénykedett az M4 Sport riporterének Böhm Lilla, aki azt is elmondta, hogy ő alapvetően 5000 és 10 000 méterre készül, ez neki szinte sprinttávnak számít.

Az Eb pénteki versenynapján hat magyar mutatkozik be. Krizsán Xénia az ötpróbát teljesíti, Pap Kristóf távolugrásban, Bakosi Péter magasugrásban, Klekner Hanga rúdugrásban selejtez, míg Takács Boglárka és Csóti Jusztina 60 méteren fut az előfutamban. Mellettük Márton Anita a súlylökés fináléjában lesz érdekelt. A nap során a női súly és ötpróba mellett még öt számban osztanak érmeket.

MTI