Közösségi oldalak

Labdarúgás

Újpesti vereség Debrecenben

Cibla Flórián, a DVSC (b) és Szendrei Norbert, az Újpest FC játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Debreceni VSC – Újpest FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. november 8-án. A DVSC 3-1-re győzött. MTI fotó: Czeglédi Zsolt

A Debreceni VSC sorozatban negyedik győzelmét megszerezve 3–1-re nyert az Újpest ellen hazai pályán vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában.

Dzsudzsák Balázs, a Debrecen magyar válogatottsági rekordere több mint 19 éve, 2007 májusában is játszott már az Újpest ellen az NB I-ben. Az Újpest a tizedik bajnokiját játszotta az idényben, amelyen az ellenfél szerzett vezetést. Ezek közül négyszer fordított és győzött, kétszer döntetlent ért el, négyszer viszont veszített.

Alighogy elkezdődött a mérkőzés, a pirotechnikai eszközök által keletkezett füst megrekedt a Nagyerdei Stadionban, ezért tíz percig állt a játék. Aztán éppen csak újraindult a találkozó, amikor Blaz Boskovic közelről bevette a vendégek kapuját, de a VAR-ellenőrzés miatt újabb háromperces játékmegszakítás következett. Ennek végén a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A bosnyák-horvát kettős állampolgárságú légiós kedvét azonban nem vette el a meg nem adott gól: a 39. percben pontos beadással hozta helyzetbe Szendrei Ákost, a magyar válogatott keretébe először meghívót kapott csatár pedig tíz méterről emelt a jobb felső sarokba.

A támadó hatodszor volt eredményes a szezonban, miként Aljosa Matko az Újpestben. A vendégek szlovén válogatott légiósa ugyanis a 42. percben a bal felső sarokba lőtt, így még a szünet előtt egyenlített. Az első játékrész tizenhárom perces hosszabbítása után is maradt a szokatlanul nagy iram. Mindkét csapat gólra törően futballozott, így kimondottan élvezetes mérkőzést játszott.

A hazaiak a 49. percben újra előnybe kerültek, miután Dénes Vilmos közeli, megpattanó lövését követően a labda a bal alsó sarokba vágódott. Támadásban maradtak a hajdúságiak, de Szappanos Péter kétszer is bravúrral mentett, ha pedig már az Újpest kapusa is tehetetlen volt, a kapufa kisegítette. A mérkőzés a 85. percben dőlt el, ekkor már Szappanos is tehetetlennek bizonyult Cibla Flórián közeli lövésénél. A Debrecen így sorozatban negyedik sikerét aratta, míg az Újpest pont nélkül távozott a Nagyerdei Stadionból.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

Debreceni VSC–Újpest FC 3–1 (1–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 7854 néző
Vezette: Rúsz
Gólszerzők: Szendrei Á. (39.), Dénes (49.), Cibla (85.), illetve Matko (42.)
Sárga lap: Patai (45+13.), Boskovic (65.), illetve Krajcsovics (45+1.), Zeke (45+13.), Ljujic (54.)

Debreceni VSC: Andrejev – Mejías (Tercza, 88.), Hofmann, Batik, Guerrero – Boskovic, Patai (Samper, 59.) – Kocsis D. (Baldoni, 59.), Dzsudzsák (Cibla, 74.), Dénes (Egri, 74.) – Szendrei Á.

Újpest FC: Szappanos – Ujváry, Heitor, Stronati, Zeke (Scharmer, a szünetben) – Vlijter (Tijani, 55.), Ljujic (Maier, 55.), Szendrei N., Krajcsovics (Horváth K., a szünetben) – Matko, Amenyido (Varga M., 84.)