A hétvégén 12 ország legjobbjainak részvételével rendezték meg a Szlovák Open rangos nemzetközi kick-box viadalt, amely a tatamis szakágakban – pointfighting, light-contact és kick-light – szereplő felnőtt magyar versenyzők számára pontszerző verseny volt. Közülük hárman is két aranyéremmel térhettek haza Pozsonyból.
A szlovák fővárosban a felnőtt magyar indulók közül duplázni tudott a korábbi világbajnok Bálint Martin mellett Bozók Szabolcs és Straubinger Kitti. Bálint Martin pointfightingban a súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszámban diadalmaskodott, mellette pedig a dobogó tetejére állhatott fel a light-contact szabályrendszerben is a 74 kilósok között.

Győz László Barnabás
Bozók Szabolcs is ugyanebben a két szabályrendszerben nyerte aranyérmeit: a 63 kg-os súlycsoportban mindkét küzdőmodorban a legjobbnak bizonyult.
A nőknél Straubinger Kitti a 70 kg-os kategóriát uralta: a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is az első helyen végzett súlycsoportjában. A pozsonyi megmérettetésen a felnőttek mezőnyében még aranyérmet nyert Pemmer Balázs Ákos, Holczmüller Bence, Veszelovszki Péter, Kovács Laura Fanni, László Barnabás és Lakatos Péter. A viadalon a nemzetek versenyében Magyarország, a klubok között pedig a Halker-Király Team lett a legeredményesebb.

Bálint Martin és Straubinger Kitti aranyérmesek
Szlovák Open, a felnőtt magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak
57 kg 1. Pemmer Balázs Ákos LSP Team
- Kopp Szilárd Hunyadi SzSzSE
- Kozma Kornél Halker-Király Team
63 kg 1. Bozók Szabolcs Halker-Király Team
69 kg 3. Balog Marcell Hunyadi SzSzSE
Grand Champion:
- Bálint Martin Halker-Király Team
Nők
50 kg 2. Török Szonja Halker-Király Team
55 kg 3. Vakán Vivien Bajnai KBSzSE
Light-contact:
Férfiak
63 kg 1. Bozók Szabolcs Halker-Király Team
- Baráth Albert Károly Esztergomi KBSE
74 kg 1. Bálint Martin Halker-Király Team
- Veszelovszki Péter Combat „D” SC
79 kg 2. Kajtár Bence Esztergomi KBSE
84 kg 1. Holczmüller Bence Agrobio Classic KBBC
Nők
60 kg 2. Kovács Laura Fanni Combat „D” SC
- Nádasi Karolina Zrínyi Miklós KBA
70 kg 1. Staubinger Kitti Zrínyi Miklós KBA
Kick-light:
Férfiak
74 kg 1. Veszelovszki Péter Combat „D” SC
- Enyingi Ádám Halker-Király Team
84 kg 3. Holczmüller Bence Agrobio Classic KBBC
- Szabó Dominik Veresegyház KBSE
Nők
60 kg 1. Kovács Laura Fanni Combat „D” SC
- Nádasi Karolina Zrínyi Miklós KBA
70 kg 1. Staubinger Kitti Zrínyi Miklós KBA
Full-contact:
Férfiak
67 kg 1. László Barnabás Esztergomi KBSE
K1:
Férfiak
57 kg 1. Lakatos Péter Gönczi Team
60 kg 2. Budai Máté Gönczi Team
63,5 kg 2. Gönczi Alex Gönczi Team
