Közösségi oldalak

Impresszum

Portálunk Magyarország fontosabb illetve az országos sportsajtóban meg nem jelenő sporthíreivel illetve sportesemények élő közvetítésével foglalkozik.

Szerzői jogok:

A Hungária Médiacsoport fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.

A lap tartalmának egyes részeit – kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

A Hungária Médiacsoport oldalai teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos.

Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

A Hungária Médiacsoport tulajdonosa követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.

A Hungária Médiacsoport lapjaitól értesüléseket átvenni csak a lapokra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.

A Hungária Médiacsoport pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal. Szerkesztőségnek beküldött képeket, a szerkesztőség saját belátása szerint használhatja fel, akár több alkalommal is.

Médiaigazgatásra vonatkozó szabályzási hatáskörrel rendelkező felügyeleti szerv:

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Levélcím: 1525. Pf. 75
Tel: (06 1) 457 7100
Fax: (06 1) 356 5520

Főszerkesztő:
Erdős Csaba

Munkatársak, és tudósítók:
Viczián Levente /Rovatvezető/
Török Imre /Szerkesztő/
Tóth Zoltán /Szerkesztő/

Külső munkatársak:
Kőváry Tamás
Seres Sándor

Médiaigazgatásra vonatkozó szabályzási hatáskörrel rendelkező felügyeleti szerv:

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
1015 Budapest, Ostrom u. 23-25.
Levélcím: 1525. Pf. 75
Tel: (06 1) 457 7100
Fax: (06 1) 356 5520

Tárhelyszolgáltatónk:
ININET Internet Kft.
Budapest
1063
Szinyei Merse utca 10.

Kapcsolat:

 

Ha ön is úgy gondolja, hogy szükség van médiára, és a média világa iránt érdeklődők számára egy minőségi digitális sajtótermékre, kérjük lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a Sportklub tartalomszolgáltatásának költségeihez, hogy fejleszteni tudjuk, és növelhessük a stáb létszámát, illetve még színvonalasabb szolgáltatást nyújthassunk.

Támogatói oldalunkat ITT találja!

Az anyagi támogatás mellett nagy segítséget jelent az is, ha követ bennünket a Facebookon, illetve megosztja, lájkolja cikkeinket, hogy ne maradjon le tartalmainkról.