
Molnár Csaba, a Vasas (b) és Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Vasas FC – Ferencvárosi TC mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban 2026. november 8-án. MTI fotó: Illyés Tibor
A Ferencváros kétgólos győzelmet aratott az újonc Vasas vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az immár 11 forduló és 22 tétmérkőzés óta veretlen zöld-fehérek sikerükkel feljöttek a második helyre, míg az angyalföldieknek ez volt sorozatban az ötödik nyeretlenül megvívott bajnoki találkozójuk.
Kifejezetten bátran kezdett a hazai csapat, az első öt percben több veszélyes szituáció is kialakult a Ferencváros kapuja előtt, egyszer Dibusznak kellett védenie. A kezdeti rohamok után kiegyenlítetté vált a játék, de gólszerzési lehetősége továbbra is csak az angyalföldieknek volt. A zöld-fehérek ugyan fokozatosan átvették az irányítást, igazán komoly helyzetet mégsem tudtak kidolgozni. A szünetig csupán egyszer kellett védenie Engedinek, míg a túloldalon Dibusz három lövést hárított.
A folytatásra magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak az együttesek, ennek nyomán kissé kettészakadt a pálya. Mindkét fél átrohant a rivális középpályáján, gól azonban eleinte így sem született: a Vasas próbálkozásait Dibusz hárította, a ferencvárosi befejezések pedig pontatlanok voltak. A gólcsendet aztán mégis a zöld-fehérek törték meg, Maiga közeli fejesével megszerezték a vezetést. Ezt követően az angyalföldiek nagy energiát mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de nem sikerült feltörniük az FTC védelmét. Sőt, a kapus Engedi hibáját kihasználva a vendégek a hajrában végleg eldöntötték az összecsapást: Bero találatával kialakult a 2–0-s végeredmény.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Vasas FC–Ferencvárosi TC 0–2 (0–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 4221 néző
Vezette: Karakó
Gólszerzők: Maiga (65.), Bero (84.)
Sárga lap: Pálinkás (44.), illetve Osváth (22.), Madarász (62.)
Vasas FC: Engedi – Hej, Baráth, Csóka, Doktorics – Hidi, Mezei (Radó, 81.) – Kovácsréti (Kovács P., 81.), Urblík J., Molnár Cs. (Barkóczi, 75.) – Pálinkás (Pethő, 61.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu – Maiga, Madarász (Bero, 64.) – Zachariassen (Levi, 85.), Corbu (Nagy Á., 90.), Birmancevic (Arzani, 85.) – Yusuf (Joseph, 64.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
