Közösségi oldalak

Labdarúgás

Gyulai karatésok Puerto Rico-ban

Gyulai karatésok, középen-Sensei-Sáfár-László-X.DAN

A harcművészek életében jelentős helyet foglalnak el a különböző edzőtáborok, szemináriumok. Alkalom nyílik a hibák kijavítására, a technikák egységesítésére, más klubok és harcosok megismerésre, s növeli a klubok közötti barátságot, fejleszti a közösséget.

A Gyulai Karate Egyesület két mestere, Sensei Torma György VIII.DAN és Sensei Baracsi Istán V.DAN Puerto Rico karatésait segített Sensei Sáfár László X.DAN irányításával.

Baracsi István és Torma György

Baracsi István így számolt be a nem mindennapi „túráról”:

„Igen hosszú repülőút után a napokban tértek haza karatésaink Puerto Rico-ból. Az utazás apropóját egy az óceánon túli edzőtábor adta. Nemrég -a Puerto Ricoban is népszerű- Shotokan karatéval foglalkozó egyesületek keresték meg a szövetségünket, hogy szakmailag járuljunk hozzá a munkájukhoz, illetve kifejezték abbéli szándékukat is, hogy csatlakoznának az A.J.K.A. nemzetközi szövetséghez. Megkeresésükre reagálva a világ számos országából utaztunk el a karibi országba. Magyarországról hárman vettek részt a táborban. Az A.J.K.A. International vezetője Sensei Sáfár László (10. Dan) Nagykanizsáról valamint Sensei Torma György (8.Dan) és Sensei Baracsi István (5.Dan) Gyuláról. Az edzések alapját a testfordulás és a testmozdulás adta. Az ezekre épülő feladatok a Shotokan karate egy olyan szegmensét mutatta meg, amelyek nélkül elképzelhetetlen a jó, hatásos karate. A szellemileg és fizikailag is kimerítő edzések mellett betekintést nyertünk a helyi kulináris és egyéb értékekbe is. Az időeltolódás és a hihetetlen hosszú repülőút nem könnyítette meg a dolgunkat, de az óceán közelében töltött edzések minden kellemetlenséget feledtettek velünk. A kezdeményezés elérte a célját. A helyi szervezők idén nyáron tiszteletüket teszik nálunk a komoly múlttal rendelkező, minden évben Gyulán megrendezésre kerülő országos edzőtáborunkban.”