
Fotó: paksifc.hu
A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói Viktor Djukanovic három perc alatt kétszer talált be, a győriek pedig idegenbeli veretlenségüket megőrizve mindhárom pontot elvitték Paksról.
A közönségszórakoztató, helyzetekben gazdag első félidőben mindkét csapat veszélyesen futballozott, ám a befejezéseknél az ETO bizonyult pontosabbnak. A Paks a játékrész utolsó negyedórájában Silye és Pető révén is eltalálta a kapufát, a vendégek viszont a 39. és a 42. percben Djukanovic találataival kétgólos előnyre tettek szert.
Bognár György a szünetben hármas cserével próbálta felrázni csapatát, a pályára lépő Szalai János pedig szinte azonnal gólpasszt adott Petőnek, aki a 48. percben szépített. A hazaiak ezt követően egyre nagyobb nyomást helyeztek a győriekre, akik elsősorban előnyük megőrzésére törekedtek.
A Paks a hajrában is támadott, de a vendégvédelem állta a sarat, így az ETO megszerezte a győzelmet. A győriek ezzel továbbra is veretlenek idegenben, a tolnaiak pedig két egymást követő győzelem után veszítettek pontokat. A Paks 2014 júliusa óta nem tudta legyőzni az ETO-t az élvonalban: a győriek 2024-es visszatérésük óta három döntetlen mellett immár negyedszer múlták felül a tolnaiakat.
OTP Bank Liga, 10. forduló:
Paksi FC–ETO FC Győr 1–2 (0–2)
Paks, Fehérvári úti stadion
Vezette: Rúsz
Gólszerzők: Pető (48.), illetve Djukanovic (39., 42.)
Sárga lap: Papp K. (8.), Győrfi (41.), Wiesner (85.), illetve Ricardo (29.), Petrás (93.)
Paksi FC: Gyetván – Győrfi (Simut, a szünetben), Vas (Wiesner, 81.), Kinyik, Szabó J., Silye – Papp K., Windecker (Horváth K., a szünetben) – Haraszti (Szalai J., a szünetben), Pető – Tóth B. (Hahn, 76.)
ETO FC Győr: Petrás – Bennette (Bánáti, 74.), Urblík N., Krpic, Stefulj – Agba, Ricardo (Gavric, 65.) – Huszár (Umathum, 65.), Szép, Djukanovic (Vladoiu, 84.) – Kulenovic (Marong, 84.)
MTI
Videó: M4Sport.hu

