Közösségi oldalak

Labdarúgás

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának zárómérkőzésén. A felcsútiak ezzel megőrizték vezető helyüket a tabellán, és három ponttal elhúztak üldözőiktől.

A vendégek már az első komoly lehetőségükből megszerezték a vezetést a 11. percben. Dárdai Pál kapott remek indítást, majd a kapujából kivetődő Samuel Petrás mellett elgurította a labdát. A játékszer a jobb kapufáról pattant vissza, az érkező Lukács Dániel pedig 12 méterről az üres kapuba passzolt. Öt perccel később Lukács megduplázhatta volna az előnyt, de öt méterről a bal kapufa mellé lőtt. A szünetig Dárdai, Németh András és Laros Duarte előtt is adódott nagy lehetőség, az ETO viszont nem tudott érdemben veszélyeztetni.

A fordulás után a győriek jóval lendületesebben futballoztak, és egyre nagyobb mezőnyfölényt alakítottak ki. A csereként beálló Zeljko Gavric előbb a kapufa mellé fejelt, majd a 84. percben újabb nagy helyzetbe került, de Lehoczki Bendegúz bravúrral hárította a fejesét. A Puskás Akadémia a második félidőben már nem jutott el komoly gólszerzési lehetőségig, de megőrizte minimális előnyét. Az ETO ezzel elveszítette ötmérkőzéses veretlenségi sorozatát, ráadásul az idényben mindkét vereségét hazai pályán szenvedte el. A Puskás Akadémia győzelmével továbbra is vezeti a bajnokságot, és három ponttal előzi meg a Vasas, az ETO és az Újpest hármasát.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

ETO FC–Puskás Akadémia FC 0–1 (0–1)
Győr, ETO Park, 4745 néző
Vezette: Káprály
Gólszerző: Lukács (11.)
Sárga lap: Krpic (29.), illetve Kern (29.), Harutjunjan (45.), Krupa (85.), Orján (89.)

ETO FC: Petrás – Urblík N., Balogun, Krpic, Stefulj – Agba (Marong, 75.) – Szép, Ricardo (Gavric, a szünetben) – Bennette (Djukanovic, 60.), Kulenovic, Huszár (Selyem, 60., Bumba, 72.)

Puskás Akadémia FC: Lehoczki – Orján, Golla, Harutjunjan, Farkas B. – Lukács (Soisalo, 86.), Duarte, Nissilä (Okeke, 61.), Kern (Varga Zs., 86.) – Németh A. (Colley, 86.), Dárdai (Krupa, 71.)

MTI

Videó: M4Sport.hu