Közösségi oldalak

Labdarúgás

Zalaegerszegen szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Puskás Akadémia

Zalaegerszegen szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Bő húsz percig szinte eseménytelenül csordogált a mérkőzés, ekkor a ZTE ügyeletes gólfelelőse, az amerikai Eduvie Ikoba egy szép egyéni megmozdulással előnyhöz juttatta csapatát. A folytatásban is a hazaiak veszélyeztettek többet, s a szünetben akár két-három góllal is vezethettek volna, Ubochioma két ziccert is kihagyott.

A fordulás után feltámadt a szél és elkezdett esni az eső, a játék pedig töredezetté vált, sok volt a hiba, a szabálytalanság. A vendégek támadásaiból hiányzott a lendület, az ötletesség, a ZTE pedig elsősorban az eredmény tartására törekedett. A Puskás Akadémia egyenlítő gólja némileg váratlanul született, a hajrában azonban többet tett a győztes gól megszerzéséért a vendégcsapat, s próbálkozásait siker koronázta.

A vendégek immár hét meccs óta veretlenek, idegenben pedig ez volt az első győzelmük a mostani szezonban.

OTP Bank Liga, 8. forduló

Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 1-2 (1-0)
ZTE Aréna, 2351 néző
Vezette: Pintér
gólszerzők: Ikoba (24.), illetve Baluta (74.), Slagveer (87.)
sárga lap: Németh D. (50.), Kálnoki-Kis (57.), Ubochioma (71.), illetve Kiss T. (32.), Colley (57.), Batik (63.), Ulbrík (93.)

Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic (Szalay, 90.), Tajti – Ubochioma (Santos Carioca, 80.), Németh D. (Kovács B., 56.), Gergényi – Ikoba

Puskás Akadémia: Tóth B. – Mezgrani, Batik, Stronati, Van Nieff (Puljic, 61.) – Favorov (Skribek, 68.), Corbu – Colley (Gruber, 72.), Baluta, Kiss T. (Ulbrík, a szünetben) – Zahedi (Slagveer, a szünetben)

MTI

(Borítókép: pafla.hu)

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!