
Jurek Gábor, az MTK (b) és Deian Boldor, a Honvéd játékosa (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott MTK Budapest – Kispest-Honvéd FC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2026. november 7-én. MTI fotó: Purger Tamás
Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának második szombati mérkőzésén.
A két csapat idénybeli első összecsapásán szintén kétgólos hátrányból mentett pontot az MTK, amely kedden edzőt váltott, így a Pinezits Máté helyére ideiglenesen kinevezett Kanta József döntetlennel debütált a kispadon.
Óvatos futballal kezdődött a mérkőzés, de valamelyest aktívabbnak tűnt a Honvéd, amely szűk tíz perc után megszerezte a vezetést. Pekár 11 méteres lövésébe Mari úgy tette bele a lábát, hogy a labda védhetetlenül vágódott a kapuba. A kispesti színekben először eredményes támadó találatával került előnybe a vendégcsapat. A gól sem változtatott a játék képén, eseménytelenül teltek a percek, többnyire a két tizenhatos között pattogott a labda. A kék-fehérek lassan és ötlet nélkül játszottak, ezért nem tudták megbontani a piros-feketék védelmét, így kaput eltaláló kísérlet nélkül zárták az első félidőt. A kispestiek ráadásul a szünet előtt szerencsés körülmények között megduplázták előnyüket: egy jobb oldali beadást Komáromi a saját kapujába csúsztatott a keresztléc segítségével.
A második félidőre más mentalitással futott ki a pályára a hazai csapat, tíz perc alatt több ígéretes akciót vezetett, mint az első 45 percben összesen. Bár a Honvédnak is voltak lehetőségei Somogyi lövései révén, mégis az MTK szépített, amihez a kispesti kapus nagy hibája is kellett: egy jobb oldali beadás kicsúszott Hadzikic kezéből, Komáromi pedig az üres kapuba helyezett. Egyre nagyobb fölényben futballozott az MTK, a Honvéd számára már a labda megtartása is nehézséget okozott.
A vendégvédelem azonban sokáig állta a sarat, csupán egyetlen nagy helyzetet engedett kidolgozni az ellenfélnek: a csereként beállt Kerezsi kiugrott, majd a jobb kapufát találta el volt csapata ellen. A hajrában aztán kifizetődött a hazaiak erőfeszítése, mert Hinora a beállítása után négy perccel a büntetőterület jobb oldaláról, kissé éles szögből kilőtte a rövid alsó sarkot. A hátralévő időben az MTK állt közelebb a győztes gól megszerzéséhez, de végül be kellett érnie az egyenlítéssel, a 0–2-es hátrányból nem sikerült fordítania.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
MTK Budapest–Kispest-Honvéd FC 2–2 (0–2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Vezette: Csonka
Gólszerzők: Komáromi (55.), Hinora (83.), illetve Mari (9.), Komáromi (40., öngól)
Sárga lap: Szuhodovszki (16.), Komáromi (28.), Varju (44.), Nyers (58.), illetve Pekár (43.), Eddarraj (48.), Szamosi (62.)
MTK Budapest: Fadgyas – Varju, Armalas, Radic, Kovács P. – Kata, Szuhodovszki (Zeljkovic, a szünetben) – Jurek, Bognár (Klausz, 79.), Komáromi (Hinora, 79.) – Nyers (Kerezsi, 63.)
Kispest-Honvéd FC: Hadzikic – Pinte (Pauljevic, 84.), Szabó A., Baki, Boldor, Garcia – Pekár, Csontos (Eddarraj, a szünetben), Szamosi (Zuigéber, 77.) – Somogyi T., Mari (Kántor, 84.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
