
A gólszerző Bagi Ádám, a Ferencváros játékosa (j2) a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójából elhalasztott ETO FC – Ferencvárosi TC mérkőzésen Győrben 2026. szeptember 3-án. MTI fotó: Krizsán Csaba
A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.
A hazaiak vereségével már nincs veretlen csapat az élvonalban, míg a Ferencváros a mostani diadalával feljött a harmadik helyre. Vezetőedzője, a nyáron éppen Győrből érkezett Borbély Balázs győzelemmel tért vissza korábbi sikerei helyszínére. A találkozót azért nem tudták az eredeti időpontban megrendezni augusztus elején, mert a fővárosiak a Real Madriddal játszottak felkészülési mérkőzést.
Borbély Balázs nem kapott szívélyes fogadtatást, ugyanis a hazai szurkolók kifütyülték a bemutatáskor, majd skandálva szidták is a vezetőedzőt, aki nyáron a Ferencváros kedvéért elhagyta a győrieket, akiket az előző idényben bajnoki címre vezetett. A győri drukkerek később feliratban is üzentek a szakembernek. Amennyire felfokozott volt a hangulat a lelátón, annyira nyugalmasan kezdődött a rangadó a pályán, mivel egyik fél sem vállalt kockázatot, inkább türelmes labdatartás jellemezte mindkét csapat játékát.
A játékrész derekáig egyetlen helyzet sem alakult ki, a vendégeknek pedig még gólszerzési kísérlete sem volt. A túloldalon a Győr is csak egy távoli szabadrúgásból veszélyeztetett, de az sem okozott gondot Dibusznak. A fővárosiak aztán teljesen váratlanul vezetéshez jutottak, Arzani remek bal oldali beadása után Bagi fejjel szerezte meg pályafutása első élvonalbeli gólját. Ezt követően valamelyest aktívabbá vált a hazai csapat, de a ferencvárosi kapu előterében már hiányoztak a kreatív megoldások ahhoz, hogy helyzetekben is megnyilvánuljon a fölény. Ezzel szemben az FTC a bal oldalon rendre meg tudta bontani a győri védelmet Arzani jó játékának köszönhetően, újabb gól azonban a szünetig nem született.
A második félidőt jobban kezdte a Ferencváros, volt olyan periódus, amikor percekre eldugta a labdát a rivális elől, emellett néhány helyzete is akadt. Az ETO nem talált fogást az ellenfelén, védekezésben nehezen tudott labdát szerezni, támadásban pedig tehetetlennek bizonyult a ferencvárosi védelemmel szemben. A vendégek többször eldönthették volna a meccset, de a csereként beállt Keita a keresztlécet találta el, míg Yusuf nagy helyzetben pontatlanul célzott.
Egy jobb oldali szöglet után Gomez fejjel már nem hibázott, két perccel később pedig Lisztes is eredményes volt. Innentől végképp macska-egér harc alakult ki a pályán, a fővárosiak kedvükre passzolgattak a hitehagyott Győr ellen, és megérdemelten nyertek ilyen arányban. A hosszabbításban Dibusz kivédte a frissen igazolt bosnyák válogatott Kulenovic büntetőjét is.
OTP Bank Liga, 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés
ETO FC–Ferencvárosi TC 0–3 (0–1)
Győr, 8703 néző
Vezette: Csonka
Gólszerzők: Bagi (27.), Gomez (70.), Lisztes (72.)
Sárga lap: Szép (31.), Huszár (79.), illetve Corbu (49.)
ETO FC: Petras – Bíró (Selyem, a szünetben), Urblik, Balogun, Krpic, Stefulj – Djukanovic (Bennette, 64.), Agba (Décsy, 75.), Szép, Gavric (Kulenovic, 75.) – Njie (Huszár, 75.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Nagy O., Raemaekers, Gomez, Cadu – Nagy Á. – Yusuf (Varga Z., 81.), Zachariassen (Levi, 81.), Corbu (Keita, 63.), Arzani (Birmancevic, 70.) – Bagi (Lisztes, 63.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
