Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Vasas ötgólos meccsen legyőzte a Nyíregyházát

Fotó: vasasfc.hu

Az újonc Vasas 3–2-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az angyalföldiek két vereséget követően a sikerükkel feljöttek a második helyre, míg a nyírségiek immár három kör óta nyeretlenek. A vendégek vezetőedzője, Bódog Tamás ezúttal sem ülhetett a kispadon négymeccses eltiltása miatt, nélküle egy-egy győzelem és döntetlen mellett kétszer kapott ki az együttes. Mindkét együttes lendületesen kezdte a találkozót, de az első percekben a Vasas volt veszélyesebb, mégis a vendégek szereztek vezetést. Tóth Milán labdavesztése után Hős megpattanó lövése talált utat az angyalföldi kapuba, azonban a nyírségiek nem örülhettek sokáig, mert egy bal oldali akció végén Koszta három perccel később egyenlített.

Negyedóra elteltével visszább vettek a csapatok a tempóból, így ezt követően inkább a két büntetőterület között folyt a játék. Csupán egy-két távoli lövéssel próbálkoztak a játékosok, de nagy védésre egyik kapusnak sem volt szüksége. A szünet előtt ismét a Vasas volt veszélyesebb. Előbb les miatt még érvénytelenítették a kiugró Tóth találatát, de a ráadásban Kovácsréti 18 méteres szabadrúgásból védhetetlenül tekert a jobb sarokba, így a fővárosiak vonultak pihenőre előnnyel.

A folytatásban kiegyenlített küzdelmet láthatott a publikum, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A vendégek kissé váratlanul egyenlítettek, amikor egy bal oldali szöglet után Benczenleitner fejelt a hálóba. A bekapott gól nagyobb erőbedobásra sarkallta a Vasast, amely az első nagy lehetőségét még elpuskázta, aztán egy mintaszerű, gyors akció végén a korábban Nyíregyházán futballozó Kovácsréti második góljával ismét megszerezte a vezetést. A hajrában Benczenleitner kiállítása megpecsételte a Nyíregyháza sorsát. A hazai csapat többször eldönthette volna a három pont sorsát, de mivel ez nem sikerült, a hosszabbításban még izgulnia kellett, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Vasas FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–2 (2–1)
Illovszky Rudolf Stadion, 3107 néző
Vezette: Zimmermann
Gólszerzők: Koszta (11.), Kovácsréti (45+1., 73.), illetve Hős (8.), Benczenleitner (58.)
Sárga lap: Rab (23.), Tóth M. (63.), Pávkovics (94.), illetve Hős (15.), Temesvári (44.), Benczenleitner (45+1., 82.), Kvasina (51.), Kovács M. (64.), Toma (76.)
Piros lap: Benczenleitner (82.)

Vasas FC: Engedi – Pávkovics, Iyinbor, Csóka, Doktorics – Kovácsréti (Barkóczi, 86.), Rab (Mezei, 59.), Hidi, Tóth M. – Urblik, Koszta (Pálinkás, 77.)

Nyíregyháza Spartacus FC: Dala – Jovanov (Zikovic, 33.), Temesvári, Katona L. (Medved, 80.), Benczenleitner – Hős (Manner, 55.), Kovács M., Toma, Antonov (Katona B., 55.) – Kvasina, Regza (Batoum, 55.)

MTI

Videó: M4Sport.hu