A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól a Nemzetek Ligája A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban.
Marco Rossi tanítványai nagyjából 20-25 percig voltak méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saját közönségük előtt. A gólokat Füllkrug, Musiala, Wirtz, Pavlovic és Havertz szerezték.
I. félidő:
27. perc: jobboldali német akció végén Wirtz csapta be a védőjét egy csellel, majd átívelt a bal oldalra, ahol az érkező Raum tisztán passzolhatott Musialához, aki pedig Gulácsi mellett Füllkrughoz továbbított, így utóbbinak három méterről csak az üres kapuba kellett pöckölnie a labdát (1-0).
II. félidő:
58. perc: magyar szöglet után a megszerzett labdával Musiala nyargalhatott egészen Gulácsi kapujáig, s hiába érte utol a támadót Bolla, a szerelési kísérlet után a német játékos elé pattant vissza a labda, amelyet habozás nélkül vágott Gulácsi mellett a kapuba (2-0).
66. perc: Musiala és Wirtz passzolgatott viszonylag zavartalanul a magyar tizenhatos előtt, majd utóbbi került lövőhelyzetbe 14 méterről, és nem is hibázott (3-0).
77. perc: Pavlovic került helyzetbe a magyar tizenhatoson belül, lövése pedig becsúszott a kapuba Gulácsi keze mellett (4-0).
81. perc: a Havertz buktatásáért megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette magabiztosan (5-0).
A magyarok Rossi irányításával eddig még nem kaptak öt gólt egy mérkőzésen. A magyar csapat jövő kedden Bosznia-Hercegovina együttesét fogadja az NL második fordulós mérkőzésén a Puskás Arénában.
Nemzetek Ligája, 1. forduló
Németország – Magyarország 5-0 (1-0)
Düsseldorf, Merkur Spiel Aréna, 49 235 néző
Vezette: Clément Turpin (francia)
Gólszerzők: Füllkrug (27.), Musiala (58.), Wirtz (66.), Pavlovic (77.), Havertz (81., 11-esből)
Sárga lap: Nego (9.)
Németország: Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterbeck (Koch, 69.), Raum (Henrichs, 69.) – Andrich (Stiller, 82.), Gross (Pavlovic, 60.) – Wirtz, Havertz, Musiala – Füllkrug (Beier, 60.)
Magyarország: Gulácsi – Balogh, Orbán, Dárdai – Nego (Bolla,a szünetben), Schäfer, Nagy Á. (Nikitscher, 82.), Kerkez (Nagy Zs., 66.) – Szoboszlai, Varga B. (Ádám, 66.), Sallai
MTI