
Fotó: eto.hu
A címvédő Győr hazai pályán egy utolsó pillanatos büntetővel 3–2-re legyőzte az újonc Kispest-Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Kezdetben egyik csapat sem diktált nagy iramot, de valamelyest a hazaiak voltak aktívabbak, a hatékony letámadásuknak köszönhetően fölényben is futballoztak. Elsősorban a bal oldalon Stefulj tudott többször a védelem mögé kerülni, az első helyzetet pedig Njie hagyta ki. Negyedóra elteltével visszaállt az ETO, így kijjebb jött a Honvéd, amely távoli lövésekkel próbálkozott, Alic, Csontos és Somogyi próbálkozását vetődve kellett védenie Petrasnak. Összességében azonban csendesen, izgalmak nélkül teltek a percek, mindkét fél támadó játékából hiányzott a lendület és a kreativitás ahhoz, hogy komolyabb lehetőségek alakuljanak ki, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, többnyire a két tizenhatos között folyt a játék, a vendégek annyival voltak veszélyesebbek, hogy távolról továbbra is bátran kísérleteztek, ezúttal Csontos és Somogyi próbálkozását hárította a győri kapus. Az ETO teljesen váratlanul szerzett vezetést, amikor a meccs legjobbja, Stefulj 18 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. A gól után a zöld-fehérek kézben tartották a mérkőzést, eldugták a labdát a kispestiek elől, akik mégis egyenlítettek, mivel a nyáron igazolt Eddarraj korábbiaknál jóval gyengébb, középre tartó távoli lövését Petras bevédte.
A hajrában is maradt a kiegyenlített küzdelem, aztán a hosszabbításban jószerivel több minden történt, mint előtte a kilencven perc során. Előbb a csereként beállt Szafronov szabálytalansága után Huszár szabadrúgásból eltalálta csapattársát, Urblikot, róla pedig szerencsésen a Honvéd kapujába hullott a labda. A hazai drukkerek azonban nem örülhettek sokáig, mert a középkezdés után Pekár az első labdaérintéséből egyenlített. A meccsnek még mindig nem volt vége: Szafronov ártalmatlan szituációban fejjel eltalálta Bödő halántékát, miközben az oldalvonal felé tartó labdáért harcolt. A megítélt büntetőt Krpic értékesítette, így a Győr szerencsés körülmények között tartotta otthon a három pontot.
OTP Bank Liga, 7. forduló
ETO FC–Kispest-Honvéd FC 3–2 (0–0)
Győr, ETO Park, 5456 néző
Vezette: Katona
Gólszerzők: Stefulj (67.), Urblik N. (91.), Krpic (98., 11-esből), illetve Eddarraj (75.), Pekár (94.)
Sárga lap: Urblik N. (63.), illetve Baki (3.), Eddarraj (72.), Hangya (88.), Pekár (95.), Szafronov (97.)
ETO FC: Petras – Umathum (Bánáti, 86.), Urblik N., Krpic, Stefulj – Szép (Bödő, 86.), Agba, Djukanovic (Rotaru, 78.) – Bennette (Selyem, 78.), Kulanovic, Njie (Huszár, 60.)
Kispest-Honvéd FC: Hadzikic – Kállai (Kántor, 84.), Baki, Boldor, Hangya – Csontos – Zuigéber (Pinte, 61.), Somogyi Á., Eddarraj (Szafronov, 84.), Szamosi (Somogyi T., 61.) – Alic (Pekár, 93.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
