Közösségi oldalak

Labdarúgás

Moniz irányítása nélkül is győzött a Zalaegerszeg

Fotó: ujpestfc.hu

A Zalaegerszeg egygólos győzelmet aratott az Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A mérkőzés elején nem alakult ki folyamatos játék a sok apró szabálytalanság miatt. Az iramra viszont nem lehetett panasz, így amint tisztábban futballoztak a csapatok, rögtön voltak ígéretes akciók, melyek után elsősorban az újpesti hálóőrnek akadt dolga, hogy megőrizze kapuját a góltól, de a játékrész derekán Szalay közeli lövésével szemben már Nikolic is tehetetlen volt. Ubochioma a jobb oldalon ugyan rendre megbontotta az Újpest védelmét, de lövései sorozatosan pontatlanok voltak, így a hazaiak nem tudták növelni az előnyüket a szünetig.

A két 16-os közötti mezőnyjátékkal kezdődött a második félidő, de ez azonnal megváltozott, miután emberelőnybe került az Újpest, mivel az utolsó emberként szabálytalankodó Csókát – a videobíró segítségével – kiállította a játékvezető. Ezt követően a lila-fehérek egyértelmű fölényben futballoztak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Bár az Újpest jószerivel egykapuzott, mégsem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani, így végül pont nélkül távozott Zalaegerszegről.

Az egy hónapra eltiltott Ricardo Moniz vezetőedző helyett Dragóner Attila sportigazgató irányította a kék-fehéreket.
A fővárosiak négy kör óta nyeretlenek az élvonalban.

OTP Bank Liga, 14. forduló

ZTE FC-Újpest FC 1-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 2412 néző
Vezette: Erdős
gólszerző: Szalay (23.)
sárga lap: Gergényi (11.), Huszti (82.), Ikoba (94.), illetve Csongvai (52.), Tallo (76.), Antonov (95.)
piros lap: Csóka (55.)

ZTE FC: Demjén – Kálnoki Kis, Csóka, Mocsi – Huszti, Szendrei (Kovács B., 96.), Tajti, Szalay (Szafronov, 59.), Gergényi – Ubochioma (Májer, 77.), Ikoba

Újpest FC: Nikolic – Pauljevic, Diaby, Szabó B. (Borello, 71.), Antonov – Mack, Onovo (Jakobi, 71.), Csongvai – Simon K. (Ambrose, 80.), Gouré (Tallo, a szünetben), Katona

MTI



Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Sportklub oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámjaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!