Közösségi oldalak

Labdarúgás

MOL Magyar Kupa – Négy között az MTK

Hei Viktor, az MTK (k), valamint Nicolas Stefanelli (b) és Holender Filip, a Fehérvár játékosai a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott MTK Budapest – Fehérvár FC mérkőzésen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2025. április 3-án. MTI fotó: Purger Tamás

Az MTK remek második félidei játékának köszönhetően 4-2-re nyert otthon a Fehérvár FC ellen a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjének csütörtöki találkozóján.

Az első félidőben jóval veszélyesebben futballoztak a vendégek és a huszadik percben megszerezték a vezetést. A fehérvári csapat több gólhelyzetet is kidolgozott, de nem tudta növelni előnyét a szünetig.

Nem sokkal a fordulást követően az első lehetőség a Fehérváré volt, de Csenterics nagyot védett, csapata pedig három percen belül fordított: előbb Németh remek csukafejessel talált be, majd Bognár megpattanó szabadrúgása talált utat a hálóba.A második félidő derekán Horváth Dávid vezetőedző cseréi eldöntötték az összecsapást, előbb Jurina lőtt bombagólt pályára lépését követően néhány perccel, majd Horváth Ar túr szabadrúgása után született egy öngól. A végeredményt a 88. percben Saponjic állította be, a ráadásban pedig Stieber szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. Az egyik elődöntőben így a sorozat két legeredményesebb csapata, a 24-szeres győztes Ferencváros és 12-szer diadalmaskodó MTK találkozik egymással örökrangadón.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

MTK Budapest-Fehérvár FC 4-2 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Vezette: Berke
gólszerzők: Németh K. (52.), Bognár I. (55.), Jurina (73.), Milicevic (76., öngól), illetve Sekularac (20.), Saponjic (88.)
sárga lap: Sekularac (49.), Holender (53.), Kovács M. (54.), Petrov (75.)

MTK Budapest: Csenterics – Hej, Varju, Beriasvili (Kádár, 81.), Kovács P. – Kata, Kosznovszky – Molnár Á. (Molnár R., 66.), Bognár I. (Jurina, 69.), Polievka (Stieber, 81.) – Németh K. (Horváth A., 69.)

Fehérvár FC: Nagy G. – Spandler, Sz. Petrov, Kalandadze (Pető, 78.) – Huszti A. (Milicevic, a szünetben), Melnyik (Saponjic, 66.), Bedi, Holender – Kovács M., Sekularac (Szabó B., 66.), Stefanelli (Kastrati, 78.)

MTI

Videó: M4Sport.hu

Még több Labdarúgás