
Egy ötössel szórta meg a fürdővárosi csapat a dabasiakat
A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely hazai pályán 5–0-ra verte a Meton-FC Dabas SE együttesét. Az Észak-Keleti csoportban a Gödöllői SK négygólos sikerrel folytatta, míg az Észak-Nyugati csoportban újabb pontokat hullajtott az Opus Tigáz Tatabánya.
Az Észak-Keleti csoportban a Gödöllői SK 4–0-ra kiütötte az Eger SE-t, a DVSC II. pedig 3–1-re győzte le a Termálfürdő FC Tiszaújvárost. A Mátészalka és a DEAC 1–1-es döntetlent játszott, míg a DVTK II. 1–0-ra nyert az SBTC otthonában. A Dél-Keleti csoportban a Gyulai Termál FC szolgáltatta a forduló egyik legnagyobb sikerét, miután 5–0-ra múlta felül a Dabas együttesét. A III. ker. TVE 1–0-ra legyőzte a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-t, a Szolnoki MÁV FC pedig ugyanilyen arányban nyert a Kispest-Honvéd FC II. ellen. A Hódmezővásárhely 3–1-re verte a Sándorfalvát, míg a Monor 3–1-es sikert aratott a BKV Előre ellen. Csepelen 2–2-es döntetlen született a Békéscsaba ellen.
Az Észak-Nyugati csoportban a Bicskei TC 3–2-re nyert a Veszprém ellen, a ZTE FC II. pedig 3–1-re győzött Mosonmagyaróváron. Az Opus Tigáz Tatabánya hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Király SE-vel. A Balatonalmádi 2–1-re nyert Sopronban, míg a Dorogi Bányász FC 2–1-re múlta felül a Pápát. A Dél-Nyugati csoportban a PMFC 1–0-ra győzött Kaposváron, míg a ReBase Majosi SE 3–2-re nyert Iváncsán. Az Érdi VSE és a Ferencvárosi TC II. hatgólos, 3–3-as döntetlent játszott. A Siófok 4–1-re verte a Budaörsöt, a Sárbogárd pedig 2–1-re nyert a Szekszárd ellen. A PTE-PEAC és a Paksi FC II. 1–1-es döntetlennel zárt.
Az eredmények folyamatosan frissülnek!
NB III. 7. forduló eredményei:
Észak-Keleti csoport
Gödöllői SK – Eger SE 4–0
DVSC II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros 3–1
Mátészalkai MTK – DEAC 1–1
SBTC – DVTK II. – Opus Titánok 0–1
Kisvárda Master Good II. – Ózd-Sajóvölgye –
Nyíregyháza Spartacus FC II. – Bacsó Beton-Cigánd SE –
Tarpa SC – Tiszafüredi VSE –
Hajdúnánás FK – Füzesabonyi SC –
Dél-Keleti Csoport
III. ker. TVE – Szeged-Csanád Grosics Ak. II. 1–0
Gyulai Termál FC – Meton-FC Dabas SE 5–0
Szolnoki MÁV FC – Kispest-Honvéd FC II. 1–0
Hódmezővásárhelyi FC – Sándorfalvi SKE 3–1
Csepel SC – Békéscsaba 1912 Előre 2–2
Monor SE – BKV Előre 3–1
Újpest FC II. – Szegedi VSE
ESMTK – Vasas FC II.
Észak-Nyugati Csoport
Bicskei TC – VSC 2015 Veszprém 3–2
Credobus Mosonmagyaróvár – ZTE FC II. 1–3
Opus Tigáz Tatabánya – Király SE 2–2
FC Sopron – Balatonalmádi SE 1–2
Dorogi Bányász FC – Frutti Drink-Perutz FC Pápa 2–1
ETO Akadémia – 1908 SZAC Budapest
Puskás Akadémia FC II. – Sárisápi BSE
Haladás FC – Komárom VSE
Dél-Nyugati Csoport
PTE-PEAC – Paksi FC II. 1–1
Kaposvári Rákóczi FC – PMFC 0–1
Iváncsa KSE – Rebase Majosi SE 2–3
Érdi VSE – Ferencvárosi TC II. 3–3
Sárbogárd SE – Szekszárdi UFC 2–1
BFC Siófok – Budaörs 4–1
MTK Budapest II. – Dunaharaszti MTK
