Közösségi oldalak

Labdarúgás

Kiütéses zalai siker Mezőkövesden

Kiütéses zalai siker Mezőkövesden

A Zalaegerszeg az amerikai Eduvie Ikoba mesterhármasának is köszönhetően 5-0-ra győzött az 55 percen át emberhátrányban futballozó Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Az első félidő nagyobb részében kiegyenlített küzdelmet, de nem túlságosan magas színvonalú játékot figyelhetett a mezőkövesdi publikum, amely aztán az utolsó negyedórában nagy fordulatokat látott. Előbb a 27. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, de Besirovic jobb sarokba tartó lövését Demjén kapus kivédte, nyolc perccel később pedig emberhátrányba került a Mezőkövesd. Bobál Dávid kiállításának következményeként felélénkült a Zalaegerszeg támadójátéka, s a vendégek még a szünet előtt megszerezték a vezetést.

A fordulás után nagyon hamar megduplázta előnyét a vendégcsapat, amely a folytatásban sem akart leállni, és a remekül futballozó Ikoba harmadik góljával kezdte fölényessé tenni a sikerét. Érdekesség, hogy az amerikai csatár mindhárom alkalommal egy szöglet után, fejjel vette be a mezőkövesdi kaput, és találatai mellett olyan fejesei is voltak, amelyek célt tévesztettek. A hajrában a ZTE további két gólt szerzett, és nagy különbséggel, megérdemelten diadalmaskodott.

A házigazda csapatnak ez volt az első veresége otthon a mostani idényben, a ZTE pedig először nyert idegenben.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszeg 0-5 (0-1)
Mezőkövesd, 1200 néző
Vezette: Erdős
gólszerzők: Ikoba (40., 49., 70.), Gergényi (74.), Szalay (89.)
sárga lap: Kállai (54.), illetve Ubochioma (45+4.)
piros lap: Bobál D. (35.)

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai K. (Kállai Z., 59.), Pillár, Lukic, Bobál D. – Cseri (Molnár, 71.), Nagy G. (Qaka, 71.), Besirovic (Karnyickij, 59.), Vajda – Bobál G. (Schmiedl, 37.), Drazic

Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak (Huszti, 91.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Tajti – Ubochioma (Májer, a szünetben), Németh D. (Szalay, 81.), Gergényi – Ikoba (Klausz, 91.)

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!