Közösségi oldalak

Labdarúgás

Kispesten sem ért véget az Újpest nyeretlensége

Az újpesti Katona Mátyás (j) és a kispesti Bocskay Bertalan a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Újpest FC mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. szeptember 1-jén. Budapest Honvéd-Újpest FC 0-0. MTI fotó: Koszticsák Szilárd

A nyeretlenül sereghajtó Újpest FC gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat kiemelt figyelmet fordított a védekezésre, ugyanakkor igyekezett gólhelyzeteket kidolgozni, de a tizenhatoson belül hiányzott a pontosság, így a ziccerek elmaradtak. Ígéretes lehetőségekig a kispestiek és az újpestiek is eljutottak, ám az első félidőben nem született gól.
A két együttes a szünet után ott folytatta, ahol előtte abbahagyta, továbbra is remekül működtek a védelmek, a gólra viszont a helyzetek ellenére hiába vártak a mindkét oldalon rendkívül lelkes szurkolók. A 92. percben Nenad Lukic sarokkal megszerezhette volna a győztes találatot a hazaiaknak, de célt tévesztett, így csapata három helyett csak egy pontot szerzett.

A vendégek tíz kísérletből háromszor találták el ellenfelük kapuját, a házigazdák hatból egyszer sem.

A Honvéd március eleje óta nem tudott bajnoki meccset nyerni hazai pályán. A kispestiek legutóbb 2017 augusztusában győzték le odahaza a lila-fehéreket, azóta két vendégsiker és immár négy döntetlen a mérleg.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Budapest Honvéd-Újpest FC 0-0
Bozsik Aréna, 4085 néző
vezette: Berke
sárga lap: Gomis (18.), Cirkovic (50.), Doka (58.), illetve Onovo (50.), Diaby (81.), Csongvai (84.)

Honvéd: Szappanos – Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Bocskay, Mitrovic (Jónsson, 55.), Gomis – Ennin (Samperio, 66.), Lukic, Kocsis (Zsótér, 55.)

Újpest: Banai – Pauljevic, Csongvai, Diaby, Kuusk, Antonov – Kastrati I, Onovo, Ljujic (Boumal, 73.) – Tallo (Bjelos, 96.), Gouré (Katona M., 73.)

MTI

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Sportklub oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámjaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!