Közösségi oldalak

Labdarúgás

Emberelőnyben aratott győzelmet otthonában a DVSC

Fotó: DVSC.hu

A mérkőzés nagyobb részében emberelőnyben futballozó Debrecen háromgólos győzelmet aratott a vendég Zalaegerszeg felett a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján.

A hatodik fordulóban, Zalaegerszegen gólgazdag mérkőzést játszott egymással a két csapat, s a kezdés most is ezt vetítette előre. A gyors hazai találat után nyíltsisakos csatát láthatott a közönség, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, Dzsudzsák egy alkalommal tiszta helyzetben a kapusba lőtte a labdát, de Megyerinek is akadt védenivalója. Az idő múlásával csökkent az iram, majd egy debreceni kontra során, amikor Mocsi a 16-oson belül meglökte Sóst, Káprály játékvezető 11-est ítélt és piros lapot mutatott fel a zalaegerszegi játékosnak. A döntés elsőre túl szigorúnak tűnt, de miután a videobíró is megerősítette, Dzsudzsák értékesített büntetőjével megduplázták előnyüket a házigazdák, a vendégek pedig megfogyatkoztak.

A szünet után egy nagy védelmi hibát kihasználva – a felszabadítani igyekvő Kálnoki-Kis a kapu előtt nem találta el jól a labdát – tovább növelte előnyét a Debrecen, ezzel végleg eldőlt a találkozó. A folytatásban jellemzően a mezőnyben folyt a játék, újabb gól már nem esett.

A hazai csapat ezzel megelőzte riválisát a tabellán és feljött az ötödik helyre. A ZTE egy héten belül a második vereségét szenvedte el.

OTP Bank Liga, 17. forduló

Debreceni VSC-ZTE FC 3-0 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2811 néző
vezette: Káprály
gólszerzők: Szécsi (3.), Dzsudzsák (35., 11-esből), Do. Babunszki (53.)
sárga lap: Ferenczi (30.), Szécsi (45+1.), illetve Kálnoki-Kis (45+4.), Huszti (68.)
piros lap: Mocsi (33.)

Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Sós B. (Bévárdi, 62.), Varga J. (Baráth, 62.), Manrique (Loncar, 73.), Szécsi M. – Dzsudzsák (Bódi, 83.) – Do. Babunszki (Mance, 73.)

ZTE FC: Demjén – Huszti (Lesjak, 86.), Mocsi, Kálnoki-Kis (Meshack, 76.), Csóka – Manzinga (Mim, 67.), Tajti, Sankovic, Gergényi – Szalay (Szendrei, a szünetben), Ikoba (Németh D., 86.)

MTI

Videó: M4sport.hu