
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
A győri ETO FC Győr 1–1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A győri együttes ezzel négy mérkőzés óta veretlen, a nyírségiek pedig az egy ponttal elmozdultak a sereghajtó pozícióból. Az első félidő első felében viszonylag alacsony színvonalú játékot láthatott a közönség a nyíregyházi Városi Stadionban, a mérkőzés első 25 perce helyzet nélkül telt el. A játékrész hajrájában előbb az ETO előtt adódott nagy lehetőség, de a kapujából remekül kivetődő Dala megakadályozta Huszárt abban, hogy közelről gólt szerezzen. Percekkel később viszont a hazaiak kerültek előnybe: a jó indítással kilépő Hőst nem vették igazán komolyan a győri védők, a támadó pedig 17 méterről szépen kilőtte a jobb alsó sarkot.
Fordulás után előbb Petrás kapus mentette meg a vendégeket két bekapott góltól is, majd a nagyszerűen kilépő és jó kiugratást kapó Djukanovic a védője szorításában kihasználta a ziccert, és kiegyenlített. A folytatásban keményebbé vált a csata, előkerültek a sárga lapok is. Gavric csúnyán mellbe rúgta ellenfelét, amiért videobírós ellenőrzés után kiállította a játékvezető. A létszámfölénybe került Nyíregyháza megpróbált támadni a győzelemért, de nem járt sikerrel. Sőt, a végén még a vendégek előtt adódott ziccer, amelyet Bennette elhibázott.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC Győr 1–1 (1–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion
Vezette: Kovács I.
Gólszerzők: Hős (45+1.), illetve Djukanovic (54.)
Sárga lap: Kovács (67.), Toma (77.), illetve Giger (86.)
Piros lap: Gavric (74.)
Nyíregyháza: Dala – Manner, Temesvári, Katona L., Jovanov – Toma (Regza, 90.), Kovács – Katona B. (Batoum, 64.), Hős (Antonov, 77.), Katona M. – Kvasina
ETO FC Győr: Petrás – Selyem, Urblík N., Umathum (Giger, 64.), Stefulj – Szép, Agba – Bennette, Bánáti (Csorba, 84.), Huszár (Gavric, 64.) – Djukanovic (Marong, 84.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
