Közösségi oldalak

Labdarúgás

BL – A Liverpool és az AEK is kikapott

A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztaató a Liverpool 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában, akárcsak az AEK Athén hazai pályán a Real Madridtól.

A magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt Isztambulban, Kerkez Milos pedig a 76. percben állt be. A húszszoros angol bajnok vezetést szerzett az első játékrész közepén, de négy perccel később a törökök egy szabadrúgás utáni megpattanó labdával egyenlítettek. A második félidőben is előnybe került a Liverpool, a Fenerbahce viszont hat perc alatt fordított, s végül nyert, amellyel a Liverpool elveszítette százszázalékos mérlegét.

A másik kora esti mérkőzésen az AEK Athén a mauritániai Aboubakary Koita korai góljával vezetett ugyan, de a Real Madrid kisvártatva átvette a játék irányítását, és Jude Bellingham még az első félidő második felében egyenlített. Az angol válogatott középpályás a levegőben sarkazva juttatta a hálóba a labdát. Fordulás után a hazaiak újra előnybe kerültek, de Kylian Mbappé gyorsan egalizált. A francia világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes csatár négy találatnál tart az idei alapszakaszban. A Real végül a 92. percben szerzett Valverde-góllal elvitte a három pontot Athénból.
A görög együttesben Varga Barnabás és Vitális Milán sem volt tagja a kezdőcsapatnak, de a csatár a 60. percben pályára lépett.

A Villarreal hazai pályán 6-0-ra kikapott a címvédő Paris Saint-Germaintől

A PSG már a 17. percben négy góllal vezetett, ilyesmire még nem volt példa a BL-ben. A korábbi rekordot a Real Madrid tartotta, amely 2011 novemberében a huszadik percben szerezte negyedik találatát a Dinamo Zagreb ellen. A párizsiak ráadásul 7 perc 35 másodperc alatt voltak négyszer eredményesek, ezzel egy másik csúcsot is megdöntöttek: az eddigi rekorder az ukrán Sahtar Donyeck volt, amelynek 9 perc 22 másodpercre volt szüksége négy gól megszerzéséhez 2014 októberében a fehérorosz BATE Boriszov elleni találkozón. A PSG többször is nyert öt góllal idegenben az európai kupaporondon, hattal azonban most először. Gulácsi végig a pályán volt és a hat kapott gól mellett volt hat védése is.

A Bayern München 2-0-ra győzött az Atlético Madrid otthonában. A német bajnoki címvédő kapuját Manuel Neuer védte, aki 164. alkalommal lépett pályára a BL-ben, ezzel megelőzve Thomas Müllert és Lionel Messit. Nála többször csak Cristiano Ronaldo (183) és Iker Casillas (177) szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Barcelona hazai pályán 3-0-ra verte az Aston Villát, amely három siker után először veszített. A katalánok első találatát Lamine Yamal szerezte, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb húsz év alatti futballistája a BL-ben. A világ- és Európa-bajnok csatár 19 éves és 113 napos korában jutott el a 14. góljáig, így Kylian Mbappét (13) és Erling Haalandot (10) megelőzve vezeti a rangsort.

A Manchester United nyeretlen maradt a legutóbbi kilenc tétmérkőzésén – ilyen rossz sorozata legutóbb 1988-ban volt -, az AS Roma ellen azonban újra győzni tudott. A vendég olaszok a 18. percben már két találattal vezettek, de a házigazdák a második félidőben fordítottak és 3-2-re nyertek.

Kikapott a Leipzig a Manchester Citytől

A magyar válogatott Willi Orbánnal a kezdőcsapatban az RB Leipzig hazai pályán 3-2-re kikapott a Manchester Citytől szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. Az angol együttes háromszor is vezetést szerzett, harmadszor viszont már meg is őrizte előnyét. Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést. A tavasszal BL-döntős Arsenal győzött Prágában a Slavia vendégeként, a gólpasszt adó Viktor Gyökeres is betalált, ezzel megszerezte első találatát az idei BL-sorozatban. Tavaly öt gólig jutott.

A Como nemcsak az olasz élvonalban menetel, hanem a Bajnokok Ligájában is. A spanyol Cesc Fabregas vezetőedző együttese a Lens vendégeként a szünetig háromgólos előnyre tett szert, a második játékrész elején tíz percen belül újabb három találatot ért el, végül 9-1-re nyert. Összességében hatmérkőzéses győzelmi sorozatnál tart, benne négy bajnoki és két BL-találkozóval. A három gólig jutó Anasztásziosz Duvikasz hat találatnál jár a főtáblán, és vezeti a góllövőlistát.

A Como csaknem beállította az AS Roma 1962-es, tízgólos olasz rekordját a nemzetközi kupában. A rómaiak a török Altay SK együttesét győzték le 10-1-re a Vásárvárosok Kupája első fordulójában. Ami a Lens-t illeti, a nemzetközi kupák történetében szerdáig francia labdarúgócsapat egyetlen mérkőzésen legfeljebb hét gólt kapott. Az Olympique Lyon az olasz Intertől (0-7) 1958-ban a Vásárvárosok Kupájában, illetve a Brest a Paris Saint-Germaintől (0-7) tavaly februárban a Bajnokok Ligájában.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 4. forduló:

RB Leipzig (német)-Manchester City (angol) 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Baku (49.), Nusa (61.), illetve Lukeba (37., öngól), E. Fernández (58.), Haaland (78.)

Lens (francia)-Como (olasz) 1-9 (0-3)
Gólszerzők: Aguilar (65.), illetve Duvikasz (7., 32., 57.), Paz (40.), Da Cunha (47.), Kempf (53.), Liberali (62.), M. Baturina (69.), Papaccioli (91.)

Slavia Praha (cseh)-Arsenal (angol) 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Nowak (90.), illetve Madueke (9.), Gyökeres (38.)

Borussia Dortmund (német)-Real Betis (spanyol) 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Fábio Silva (49.), Karecasz (72.) illetve Ruibal (67.)

FC Porto (portugál)-SSC Napoli (olasz) 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Bednarek (11.), Veiga (71.), Kiwior (80.), Samu (89., 11-esből), illetve McTominay (43.)
Piros lap: R. Marin (89., Napoli)

PSV Eindhoven (holland)-Club Brugge (belga) 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Sano (54.), illetve Tresoldi (25.), Forbs (65.)

Viking Stavanger (norvég)-Szabah Baku (azeri) 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Botheim (27., 94.), Tripic (69.), Falchener (81.), illetve Mbina (11.)
Piros lap: McCarthy (78., Szabah Baku)

Fenerbahce (török)-Liverpool (angol) 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Greenwood (29.), Brown (73.), Muriqi (79.), illetve Nyoni (25.), Isak (69.)

AEK Athén (görög)-Real Madrid (spanyol) 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Koita (12.), Pilo (75.), illetve Bellingham (32.), Mbappé (78.), Valverde (92.)