Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Ferencváros egy félidő alatt elintézte a MOL Fehérvárt

A Ferencváros egy félidő alatt elintézte a MOL Fehérvárt

A címvédő Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, vasárnap.

A nemzetközi kupasorozatokban még versenyben lévő két együttes rotált kezdővel állt fel, majd közepes tempó mellett esett egymásnak. A nyílt küzdelemben mindkét kapu előtt volt játék, de gólveszélyt csak a hazai akciók jelentettek. A 15. percben előnyhöz is jutott a Ferencváros, majd változatlan forgatókönyv mellett a szünetre már hárommal vezetett.

A fordulást követően a házigazdák kényelmesen játszhattak, és átadták a kezdeményezést a vendégeknek. Utóbbiak ezt kihasználva közelebb jártak ugyan a gólszerzéshez, mint az első félidőben, de nem sikerült szépíteniük. A játékrész közepén érkeztek a ferencvárosi cserék, a hazaiak pedig stabil védekezés mellett a kontrákra hagyatkoztak. Utóbbiból aztán Boli adta meg a kegyelemdöfést a 91. percben.

A két együttes csütörtökön újabb kupamérkőzést játszik: a Ferencváros az ír Shamrock Rovers gárdáját fogadja az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában, a párharc első felvonásán, míg a MOL Fehérvár a Konferencia-ligában a Köln vendége lesz, szintén a selejtező utolsó körében, annak első összecsapásán.

A ferencvárosi Xavier Mercier (b) és a fehérvári Artem Sabanov a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Ferencvárosi TE – MOL Fehérvár FC mérkõzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 14-én. MTI fotó: Kovács Anikó

OTP Bank Liga, 3. forduló

Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 4-0 (3-0)
Groupama Aréna, 9795 néző
Vezette: Berke
gólszerzők: Auzqui (15.), Mercier (38.), Traore (45+2.), Boli (91.)
sárga lap: Pászka (63.), Marquinhos (75.), Nguen (77.), Boli (90.), illetve Pokorny (64.), Fiola (75.)

Ferencváros: Dibusz – Pászka, Thelander (Kovacevic, 25.), Knoester, Civic (Wingo, 62.) – Besic, Vécsei – Auzqui (Nguen, 62.), Mercier (Marquinhos, 58.), Traore – R. Mmaee (Boli, 58.)

MOL Fehérvár: Kovács D. – Fiola, Stopira, Sabanov – Nego, Bumba (Pokorny, a szünetben), Pinto, Heister (Hangya, a szünetben) – Dárdai, Kodro (Zivzivadze, 35.), Petrjak (Bamgboye, a szünetben)

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!