Közösségi oldalak

Labdarúgás

A Diósgyőr legyőzésével elmozdult a kiesőzónából a ZTE

Fotó: nemzetisport.hu/Kovács Péter

A Zalaegerszeg 3-0-ra nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

Az első perctől az újonc Diósgyőr lépett fel támadólag, míg a Zalaegerszeg a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt, abból próbált gyors ellentámadásokat vezetni, de erre csak elvétve volt lehetősége. Az idő múlásával fokozódott a piros-fehérek fölénye, viszont a vendég védők számos lövést blokkolni tudtak, amikor pedig ez nem sikerült, akkor Dombó védett, illetve Pozeg Vancas fejesénél a bal kapufa segítette ki a zalaegerszegi kapust.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, azaz a Diósgyőr támadott, a Zalaegerszeg védekezett, de az első félidő első feléhez hasonlóan a hazaiak fölénye meddőnek bizonyult, azaz helyzetek nem voltak. A vendégek a szórványos ellenakciók egyikéből Mim remek egyéni megmozdulásának köszönhetően – kisodródott helyzetből lőtt a rövid felső sarokba a keresztléc érintésével – váratlanul vezetést szereztek. A bekapott góltól teljesen megzavarodott a DVTK, amelyet előbb még megmentett a kapufa, de Mim második gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában is elképzelés nélkül futballozott a miskolci együttes, amely így semmi veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára, míg a felbátorodó ZTE a hosszabbításban a kegyelemdöfést is megadta a riválisának.

Sikerükkel a kék-fehérek elmozdultak a kiesőzónából, Márton Gábor vezetőedző pedig, aki 2020-ban már irányította az együttest, visszatérése óta először vezette győzelemre a ZTE-t.

OTP Bank Liga, 15. forduló

Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 0-3 (0-0)
Miskolc, 3652 néző
Vezette: Vad II.
Gólszerzők: Mim (65., 74.), Ubochioma (93.)
Sárga lap: Stephen (87.), illetve Németh D. (2.), Medgyes (21.), Mim (74.)

DVTK: Ogyincov – Gera, Szatmári, Csorbadzsijszkij, Stephen – Holdampf, Bényei (Feuillassier, 67.) – Acolatse (Jurek, 73.), Pozeg Vancas (Obounet, 79.), Pernambuco (Lukács, 67.) – Edomwonyi (Kampecisz, 67.)

ZTE FC: Dombó – Huszti, Evangelu, Várkonyi, Medgyes – Sankovic – Mim (Kovács B., 75.), Bedi, Németh D. (Ubochioma, 66.), Sajbán – Mance (Croizet, 66.)

MTI