Közösségi oldalak

Hírek

Összefogtak a klubok a villanyfényes mérkőzések ellen

Az NB II-es bizottság javaslatot nyújtott be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének annak érdekében, hogy ne kelljen villanyfényes mérkőzéseket játszaniuk.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, a kérelem lényege, hogy a szövetség engedélyezze a másodosztályú mérkőzések kezdési időpontjának megváltoztatását. A javaslat szerint – amelyet minden klub támogatott – nagyrészt 13 órakor kezdődnének a találkozók, ettől a helyi viszonyokra való tekintettel el lehetne térni, de csak 15 óráig bezárólag. Ezzel csökkenteni lehet a villanyvilágítás használatát, és az NB II-es sportszervezetek jelentős költségcsökkenést várnak az intézkedéstől.

Sipos hozzátette, a kérdésben jelenleg egyeztetés folyik a csapatokkal, a versenybizottság a közeljövőben dönt majd az ügyben. A szóvivő szerint eddig is volt rá példa és volt rá lehetőség, hogy közös kérelem esetén a klubok módosítsák a kezdési időpontokat, és ehhez a versenybizottság a korábbiakban is hozzájárult. Az NB II-es bizottság arra is felkérte az elnökséget, hogy a katari világbajnokság ideje alatt – amikor egyébként az élvonalban szünet lesz – engedélyezze a csapatoknak a szombati mérkőzésrendezést is.

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!