Közösségi oldalak

Hírek

Hazai pályán Bulgária ellen kezd a magyar válogatott

Hazai pályán Bulgária ellen kezd a magyar válogatott

Az európai szövetség elkészítette a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendjét, mely szerint a magyar válogatott 2023. március 27-én hazai pályán, Bulgária ellen kezdi és november 19-én szintén hazai környezetben Montenegró ellen zárja a sorozatot.

A magyar szövetség (MLSZ) vasárnap este honlapján közölte Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának menetrendjét. A vasárnap déli sorsoláson az első kalapból húzott csapat tavasszal csupán egy találkozón lép pályára, majd júniusban Montenegróban szerepel és Litvániát fogadja. A legnagyobb riválisnak számító, világbajnoki résztvevő szerb együttessel szeptember 7-én és október 14-én csap össze, előbb idegenben.

A selejtezőben tíz csoportban zajlanak majd a küzdelmek, s azok mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.
A németországi Eb-t 2024-ben június 14. és július 14. között rendezik.

A magyar válogatott Eb-selejtezős programja:

  • Március 27.: Magyarország-Bulgária 20.45
  • Június 17.: Montenegró-Magyarország 18.00
  • Június 20. Magyarország-Litvánia 20.45
  • Szeptember 7.: Szerbia-Magyarország 20.45
  • Október 14.: Magyarország-Szerbia 20.45
  • Október 17.: Litvánia-Magyarország 20.45
  • November 16.: Bulgária-Magyarország 20.45
  • November 19.: Magyarország-Montenegró 15.00

MTI