Közösségi oldalak

Hírek

Edzőváltás a Vasasnál! – Desits távozik, Gera Zoltán a csapat új edzője

A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy a mai napon szerződést bontott Desits Szilárd vezetőedzővel. A szakmai munka irányítását Gera Zoltán veszi át, stábjához pedig Csizmadia Csaba is csatlakozik.

Desits 2023. április 6-án váltotta Kondás Elemért a kispadon, az NB I-ben nyolc mérkőzésen irányította a csapatot, ezeken egy győzelem, négy döntetlen és három vereség volt a mérleg, míg az NB II-ben 22 találkozón 11-8-3 volt a statisztikája.

A keddi naptól Gera Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, aki 2019. június 7-től az U21-es válogatott szövetségi edzője volt, amelyet 35 mérkőzésen irányított. Korábban a Ferencváros és az A-válogatott szakmai stábját erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott.

Segítőként – szintén az U21-es nemzeti együttestől – érkezik az angyalföldiekhez Csizmadia Csaba, aki korábban Gyirmóton és Budafokon is volt vezetőedző, utóbbival 74 év után az első osztályba is feljutott.

A Vasas az NB II harmadik helyén áll, lemaradása egy pont a már feljutást jelentő második pozícióban lévő ETO-tól, igaz, a győriek csak hétfő este játsszák le 22. meccsüket. Az angyalföldiek 2024-ben még veretlenek, de öt meccsen mindössze kétszer nyertek, háromszor pedig ikszeltek.

Gera Zoltán így indokolta döntését az mlsz.hu-n megjelent búcsúnyilatkozatában.

– Nagyon hálás vagyok, hogy közel öt éven keresztül a szövetségnél dolgozhattam, és pályakezdő edzőként rám bízták az U21-es csapat irányítását – mondta az mlsz.hu-nak a távozó szakember. – Kettős feladatom volt a válogatott mellett, a játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is szempont volt. Rengeteget tanultam a szövetségnél eltöltött időszak során, és remélem, én is hozzá tudtam járulni a válogatottban megforduló labdarúgók fejlődéséhez. Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, és most azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék klubcsapatnál, napi gyakorlati munkát végezni, melyhez ez a lehetőség, a Vasas kerete ideális számomra.

Az U21-es válogatott új szakvezetőjét a későbbiekben jelenti be a szövetség, Gera Zoltán pótlásáról a közeljövőben gondoskodik a sportigazgatóság. A válogatott márciusban két mérkőzésen lép pályára: előbb felkészülési mérkőzésen fogadja a moldávokat, majd Kazahsztánban játszik Európa-bajnoki selejtezőt – tette hozzá a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Még több Hírek