Közösségi oldalak

Sportok

Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

A rajtot követően a második helyről induló Piastri azonnal megtámadta a pole pozícióból startoló Verstappent, aki nem tudott hatékonyan védekezni és csak azért tartotta meg a vezető pozíciót, mert levágta az első kanyart. Már az első kör közepén a pályára hajtott a biztonsági autó Cunoda Juki (Red Bull) és Pierre Gasly (Alpine) ütközése miatt, az ötödik körben útjára engedett mezőnyt pedig Verstappen vezette, de addigra öt másodperces időbüntetést kapott a kanyarlevágás miatt. Mögötte sorrendben Piastri, George Russell (Mercedes), Leclerc, Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Lewis Hamilton (Ferrari) száguldott.

Az első kerékcserékre a 20. és a 25. kör között került sor az élmezőnyben haladók számára, és ezeket követően Verstappen Piastri mögé tért vissza a pályára, miután a holland vb-címvédő a boxban letöltötte öt másodperces időbüntetését. A folytatásban senki nem hibázott, s mire a 35. körben a 10. pozícióból rajtoló Norris is letudta az egyetlen kerékcseréjét – amely után ötödikként tért vissza a pályára -, az élen Piastri, Verstappen, Russell volt a dobogós helyeket birtoklók sorrendje. Utóbbit aztán 13 körrel a leintés előtt viszonylag könnyedén előzte meg a remekül versenyző Leclerc.

A vb két hét múlva az Egyesült Államokban, a Miami Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők):

1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:21:06.758 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.843 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.104 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 9.196 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 27.236 mp h.
6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 34.688 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 39.073 mp h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:04.630 perc h.
9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:06.515 p h.
10. Isack Hadjar (francia, RB) 1:07.091 p h.

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!

Még több Sportok