Közösségi oldalak

Sportok

Kimi Antonelli nyerte a Kanadai futamot

Andrea Kimi Antonelli nyerte a Kanadai Nagydíjat, miután csapattársa, George Russell egy műszaki hiba miatt kiesett. Ezzel vége szakadt a futam első felét meghatározó látványos test-test elleni csatának, amit a Mercedes pilótái vívtak. A dobogóra végül Lewis Hamilton és Max Verstappen állt még fel.

A montreali hétvégén a sprintfutam blamája után a legutóbbi három nagydíjon az élről indulva diadalmaskodó Kimi Antonelli az időmérőn is kikapott Mercedeses csapattársától, George Russelltől. A két pilóta mögül a második sorból a McLaren párosa, a világbajnoki címvédő Lando Norris és Oscar Piastri indulhatott, míg a négyszeres vb-győztes Max Verstappen Red Bulljával csak a 6. helyről kezdhette a magyar idő szerint vasárnap 22 órakor kezdődő futamot.

Szemerkélő esőben indult a 68 körös Kanadai Nagydíj, azonban az időjárási előrejelzést a legtöbb csapat a maga módján értelmezte. A Mercedesek lágy, míg a McLarenek az esőre készülve intermediate-gumikat tettek fel, négy pilóta pedig a közepes keverék mellett tette le a voksát. Azonban már magánál a rajtnál kisebb problémák akadtak, a lámpák nem váltottak a start pillanatában, így egy plusz felvezető körre szorult a mezőny, míg a Racing Bullsos Arvid Lindblad autója el sem indult, így már a rajt előtt kiszállt a versengésből a brit pilóta. Végül még egy extra körözés kellett ahhoz, hogy el tudjon indulni a verseny.

A rajtot Lando Norris kapta el a legjobban, a brit versenyző már az első kanyarban átvette a vezetést, míg Russell Antonelli mögé szorulva harmadikként autózhatott a futam elején. Az intermediate-keveréken kezdő vb-címvédő azonban nagy gumihátrányban találta üldözőihez képest, esőre az előrejelzések szerint nem volt nagy esély, így nemcsak a brit, de Piastri is hamar közepes szettre váltott. Az első két helyet elfoglaló Mercedesek kis híján összeütköztek a 6. körben, A versenyt vezető Antonellit remek manőverrel előzte meg Russell, így az olasz pilóta az 1-es kanyar előtt még megpróbálta visszaelőzni riválisát, azonban csúnyán elfékezte magát.

Nem sokkal később Verstappen is megvillant, a holland a Ferraris Lewis Hamilton mögött autózva kivárta a megfelelő pillanatot, majd egy kockázatos bevetődéssel a 7-szeres vb-győztes versenyző elé került, ezzel fellépett a 3. helyre. 11 kör után az első tíz pilóta a következő volt: 1. Russell 2. Antonelli 3. Verstappen 4. Hamilton 5. Leclerc 6. Hadjar 7. Colapinto 8. Lawson 9. Gasly 10. Norris. A Mercedesek összecsapása nem hagyott alább a vb-éllovas korábbi hibája ellenére sem. Noha többször is brit csapattársa elé tudott kerülni Antonelli, Russell rendre visszaelőzte 19 éves riválisát. Közben a mezőny közepén Piastri és a Williamses Alex Albon akadt össze, ami az előbbi első szárnyába került, így kénytelen volt ismét kiállni az ausztrál, amiért később egy tíz másodperces büntetést is kapott. De a 16. körben újabb balszerencse érte a tavalyi év legjobb konstruktőrjét, Norrisnak megbízhatósági problémák miatt újabb közepes gumikért kellett a boxba mennie, ezzel gyakorlatilag a pontszerzés is távoli álomnak tűnt a 2025-os idény két vb-esélyesének.

A 23. körben úgy tűnt megitta a levét a sokadik elfékezésének Russell. Antonelli remek pillanatot kiválasztva a hosszú egyenesben megelőzte a britet, de nem sokkal később az első kanyarban az olasz is elfékezte magát, ami után visszavette a vezetést csapattársa. Néhány pillanattal ezután egy újabb egyenes végén már fej-fej mellett haladt a két versenyző, ami után össze is értek a Mercedesek. Végül a kissé kisodródó, a kanyart ezzel levágó Antonellinek vissza kellett adnia az első helyet Russellnek. A csata a pilóták között olyan heves volt, hogy még Toto Wolf csapatfőnöknek is rendre kellett utasítania őket.

A csatát végül Russell bukta el. a 8-as kanyarba fordulva megadta magát a brit autója, ami néhány méter gurulás után egyszerűen megállt. A Mercedesből kikászálódó vb-aspriáns alig bírta leplezni csalódottságát, ezzel ugyanis hatalmas lehetőség adódott a vb-pontversenyben éllovas, 18 ponttal vezető Antonelli előtt, hogy növelje előnyét. A virtuális biztonsági autós fázist kihasználva minden gumicserével még adós versenyző a boxkiállás mellett döntött. A mezőny állása 37 kör végül a következő volt: 1. Antonelli 2. Verstappen 3. Hamilton 4. Hadjar 5. Leclerc 6. Colapinto 7. Lawson 8. Norris 9. Gasly 10. Sainz. Norris úgy tűnt a káoszt kihasználva pontot érő helyen vághat neki a futam második felének, azonban a brit autója is meghibásodott, ezzel a címvédő számára is idejekorán véget ért a Kanadai Nagydíj, ahogy a 43. körben a Cadillaces Sergio Péreznek is.

A futam hátralévő részében az egyetlen valódi izgalmat Hamilton és Verstappen második helyért folyó csatája jelentette, amelyet végül a Ferrari-pilóta nyert meg a 63. körben, de az élen már nem állt be változás, így Kimi Antonelli nyerte a 2026-os Kanadai Nagydíjat, ezzel pedig sorozatban negyedik Formula–1-es futamán aratott győzelmet az olasz, valamint 43 pontra növelte előnyét George Russell előtt a vb-pontversenyben. A második helyen végül Lewis Hamilton ért be, míg a dobogó alsó fokára Max Verstappen állhatott fel.

A szezon két hét múlva Monacóban folytatódik.