Közösségi oldalak

Labdarúgás

Százszázalékos spanyolok, albán búcsú

Ferrán Torres góljával a 13. percben vezetéshez jutottak a spanyolok. Fotó: Matt McNulty – UEFA / Getty Images Hungary

A már nyolcaddöntős spanyol válogatott 1-0-ra legyőzte a vereségével kiesett albán csapatot hétfőn a németországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának zárófordulójában.

A biztos továbbjutás tudatában Luis de la Fuente spanyol szövetségi kapitány alaposan felforgatta együttesét, és tíz helyen is változtatott a korábbi kezdőcsapaton. A szakvezető még kapusposzton is cserélt: Unai Simón helyett David Raya állt a gólvonalra. A világ- és Európa-bajnok Jesus Navas pedig rekordot döntött, mivel 38 évesen és 216 naposan ő let minden idők legidősebb spanyol játékosa, aki világversenyen szerepel.

Az albánok annak a tudatában léptek pályára Düsseldorfban, hogy csak győzelem esetén marad esélyük a továbbjutásra. Ehhez képest nagy spanyol mezőnyfölénnyel indult a mérkőzés, a lendületesen letámadó ibériaiak már a 13. percben előnyben voltak. A brazil Sylvinho tanítványai a folytatásban is alig jutottak el a spanyol kapuig, Rayának a 44. percben akadt először komoly feladata.

Térfélcsere után Joselu szépségdíjas lövése épphogy elkerülte a kaput, de a La Roja ezt követően nem erőltette a támadásokat, az albán próbálkozásokból pedig többnyire hiányzott az átütőerő. A balkáni együttes a hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott, de a vereséget nem tudta elkerülni, és végül egy ponttal, csoportnegyedikként búcsúzott második világversenyétől.

I. félidő:
13. perc: Olmo ugratta ki a jobb oldalon remek ütemben Torrest, aki 14 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-0).

Európa-bajnokság B csoport, 3. forduló

Spanyolország-Albánia 1-0 (1-0)
Düsseldorf, 40 586 néző
Vezette: Nyberg (svéd)
Gólszerző: Torres (13.)
Sárga lap: Vivian (90.), illetve Bajrami (66.), Berisha (89.)

Spanyolország: Raya – Navas, Vivian, Laporte (Le Normand, 46.), Grimaldo – Zubimendi, Merino – Ferran Torres (Yamal, 72.), Olmo (Baena, 84.), Oyarzabal (Lopez, 62.) – Joselu (Morata, 72.)

Albánia: Strakosha – Balliu, Mitaj, Ajeti, Djimsiti – Ramadani, Asllani – Asani (Muci, 81.), Bajrami (Hoxha, 70.), Laci (Berisha, 71.) – Manaj (Broja, 59.)

MTI

Még több Labdarúgás