Közösségi oldalak

Labdarúgás

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

Fotó: fck.dk

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc szerdai visszavágóján.

A dánok 3-0-ra megnyerték a párharc első mérkőzését csütörtökön. Mivel a továbbjutás gyakorlatilag már a Nagyerdei Stadionban eldőlt, Gert Remmel debreceni vezetőedző hat helyen is változtatott kezdőcsapatán a Nyíregyháza ellen 1-0-ra megnyert vasárnapi bajnoki meccshez képest. A koppenhágai együttesben most mutatkozott be a múlt kedden igazolt Markgráf Ákos, a válogatott védő végig a pályán volt.

A harmadik percben máris hátrányba került a DVSC: Robert Silva beadása és Mohamed Elyounoussi lövése után a labda úgy került a hálóba, hogy három védő is tisztázhatott volna. A folytatásban is az FC Köbenhavn futballozott fölényben, ezt a labdabirtoklás aránya, illetve a kapura lövések és a kaput eltalált lövések száma is bizonyította. Mindkét csapat eljutott helyzetekig, a különbséget az jelentette, hogy a dánok ezeket rendre lövéssel tudták befejezni. A 41. percben Mads Madsen, két perccel később Robert Silva gólját les miatt nem adták meg, így az eredmény nem változott a szünetig.

A második félidő elején a szünetben beállt Dzsudzsák Balázs egyenlített: a vendégek csapatkapitánya az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, és mivel a középre ívelt labdába senki nem ért bele – a dánok kapusa sem, aki a gólvonalon maradt -, az akadálytalanul vágódott a hálóba. Az 57. percben Leon Myrtaj szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Elyounoussi váltotta gólra. A 76. percben egy szöglet után Alex Král közelről lőtte be a dánok harmadik találatát. Csakhamar Král átadása után megint elsuhant a labda a magyar védők lába között, ezt kihasználva Andreas Cornelius megszerezte a negyedik hazai gólt. Az 5-1-es végeredményt is utóbbi állította be a 92. percben. A dánok büntetője után a DVSC teljesen szétesett, így nem kerülhette el a komoly vereséget.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:

FC Köbenhavn (dán)-Debreceni VSC 5-1 (1-0)
Koppenhága
Vezette: Pignard (francia)
Gólszerzők: Elyounoussi (3., 58. – a másodikat tizenegyesből), Král (76.), Cornelius (78., 92.), illetve Dzsudzsák (47.)
Sárga lap: Ndjee (67.), illetve Myrtaj (57.), Kaje (61.)

FC Köbenhavn: Kotarski – Szuzuki, Gabriel Pereira, Markgráf, Meling (Beijmo, 77.) – Clem, Král – Elyounoussi (Cornelius, 68.), Madsen (Delaney, 68.), Robert Silva (Nasnas, 60.) – Ndjee (Moukoko, 77.)

DVSC: Erdélyi – Myrtaj, Batik, Mejías (Lang, a szünetben), Keller (Guerrero, a szünetben) – Sain, Patai – Dénes V. (Vajda, 66.), Kaye, Cibla (Dzsudzsák, a szünetben) – Baldoni (Szendrei, 86.)

MTI