Közösségi oldalak

Labdarúgás

Pontot szerzett a Mezőkövesd Fehérváron és kieső helyen tartotta ellenfelét

A vendég Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott a hajrában büntetőt hibázó MOL Fehérvár otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is bennmaradást érő helyen áll, míg a fehérváriak kiesőhelyen maradtak.

Fehérvári dominanciát hozott a kiesési rangadó első negyedórája: a Vidi teljesen beszorította a vendégcsapatot, amely tíz emberrel megszállta kapuja előterét és kontralehetőségekre várt. A 25. percben megszerezte a vezetést a Fehérvár, amikor Dárdai távoli lövését bevédte Riccardo Piscitelli. A Mezőkövesd felébredt a góltól és támadni kezdett, de komoly lehetőséget a szünetig nem tudott kialakítani.

Fordulást követően a szünetben csereként beállt Vajda Sándor első labdaérintéséből azonnal egyenlítettek a matyóföldiek. Nyílt lett a meccs, mindkét együttes küzdött a győzelemért, amely a bajnokság vége felé jól jött volna mindegyiküknek a kiesés elkerüléséért zajló harcban. Ehhez nagyon közel került a Fehérvár a 91. percben egy videóbírózás után megítélt büntetővel, de Kenan Kodro kapu fölé bombázott a büntetőpontról. Ezzel a Mezőkövesd értékes egy pontot szerzett és továbbra is vonal fölött van, míg a székesfehérváriak utolsó előtti, kieső helyen várják az utolsó három fordulót. A sereghajtó Vasas pedig matematikailag még nem esett ki.

OTP Bank Liga, 30. forduló

MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-0)
MOL Aréna Sóstó, 2652 néző, v.: Farkas Á.
Gólszerző: Dárdai (25.), illetve Vajda S. (47.)
Sárga lap: Heister (2.), Nego (59.), Szabó L. (95.), illetve Brtan (13.), Besirovic (72.), Vajda S. (82.)

Fehérvár: Kovács D. – Nego, Csongvai, Stopira, Heister – Christensen (Houri, 66.), Makarenko (Szabó L., 83.), Pokorny – Katona M. (Kastrati II, 66.), Kodro, Dárdai

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai K., Zahary, Pillár, Filip – Cseri (Molnár G., 34.), Brtan, Lehoczky (Karnyickij, 58.), Besirovic – Nagy D. (Vajda S., a szünetben), Drazic

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!