Közösségi oldalak

Labdarúgás

Október óta először kapott ki a Ferencváros

Fotó: Fradi.hu

A címvédő és listavezető Ferencváros nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a vendég Puskás Akadémiától a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. Az FTC legutóbb október 16-án szenvedett vereséget a bajnokságban.

Az FTC legutóbb október 16-án szenvedett vereséget a bajnokságban, akkor a Mezőkövesd otthonában maradt alul. Azóta 13 meccsen maradt veretlen, hazai környezetben pedig a mostani volt az első veresége az idényben. A Puskás Akadémia korábban még sohasem tudott bajnokit nyerni a Ferencváros vendégeként, most pedig három mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát is megszakította.

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője hat helyen változtatott csapatán a Bayer Leverkusen otthonában csütörtökön játszott Európa-liga-mérkőzéshez képest.

Az első félidő első felében leginkább a mezőnyben folyt a játék, a Puskás Akadémia feltolta a védekezését, s ez nem „ízlett” a hazaiaknak, a vendégek többször is labdát szereztek. A játékrész derekától egyre aktívabban támadott a felcsúti együttes, s ennek meg is lett az eredménye, tíz perc alatt kétszer is sikerült bevennie Dibusz kapuját, s még ezen kívül is volt egy nagy helyzete.

A szünetben cserékkel frissítette együttesét az FTC trénere, s  élénkebbé vált a házigazda játéka. Puljicot második sárga lappal  kiállította a játékvezető, emberelőnyben pedig fölénybe került az FTC, de még így sem tudta feltörni a Puskás Akadémia védelmét. A vendégek szórványos ellentámadásokkal még tíz emberrel is zavart tudtak okozni az FTC kapuja előtt, a hajrában pedig tördelték a játékot, s végül – bár a szépítés az utolsó percben összejött a Ferencvárosnak – megérdemelten távoztak három ponttal.

Az FTC előnye 11 pontra csökkent a tabella élén.

OTP Bank Liga, 24. forduló

Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 1-2 (0-2)
Groupama Aréna, 7051 néző
Vezette: Pintér
Gólszerzők: Botka (96.), illetve Komáromi (27.), Puljic (37.)
Sárga lap: Boudjemaa (15.), Frederiksen (19.), illetve Puljic (24., 56.), Gruber (47.), Komáromi (50.), Ormonde-Ottewill (60.), Favorov (96.)
Piros lap: Puljic (56.)

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Kovacevic, Knoester, Botka – Boudjemaa, Sigér (Marquinhos, 60.), Vécsei (Auzqui, a szünetben) – Gojak (Sagal, 67.), Frederiksen (R. Mmaee, 60.), Traoré (Baráth, a szünetben)

Puskás Akadémia: Markek – Bartolec, Golla, Spandler, Ormonde-Ottewill – Levi (Slagver, 82.) Plsek (Van Nieff, 72.), Favorov, Komáromi (Mezghrani, 88.)- Gruber (Colley, 82.), Puljic

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!