Közösségi oldalak

Labdarúgás

Nem bírt a Putnok a Karcagiakkal – NB III-as eredmények

Vasárnap folytatódott az NB III-ban a 25. forduló.

Az Északkeleti csoportban a DVSC a Nyíregyházát győzte le 1-0-ra. A három pontot érő gólt Regenyei Gergő szerezte. Az előző szezonban bajnoki címet ünneplő Putnok 3-2-es vereséggel zárta a Karcag elleni rangadót. Ezzel a sikerrel a karcagiak átvették a vezetést a tabellán, a Putnok pedig visszacsúszott a 3. helyre.

Délkeleten a Vasas a szünetben még 2-0-ra vezetett a Monor ellen, ám a vendégek a második játékrészben eltüntették a hátrányt, így 2-2 lett a végeredmény. A Honvéd a BKV Előrével osztozott meg a pontokon. A kispestiek Menyhárt találatával a 88. percben megszerezték a vezetést, erre a 93. minutumban Bartha Botond válaszolt.

Az Északnyugati csoportban az Újpest Sopronban 3-1-es vereségbe szaladt bele. A lila-fehérek legutóbb március 9-én nyertek a harmadosztályban, azóta négyszer kikaptak, két mérkőzésük pedig remivel végződött.

A Délnyugati csoportban a Ferencváros a Majos otthonában 4-0-ra nyert. A Fradi továbbra is veretlen még ebben az idényben. A PMFC az egyik nagy riválisát, a Kaposvárt múlta felül idegenben 2-1-re.

NB III 25. forduló eredményei:

Észak-Keleti csoport

Debreceni VSC II–Nyíregyháza Spartacus II 1–0
Kisvárda Master Good II–Mátészalkai MTK 2–1
Eger SE–Sényő FC Selyem-Ber 2–4
FC Hatvan–Debreceni EAC 2–3
Karcagi SE–Putnok FC 3–2
Salgótarjáni BTC–Füzesabony SC Erőss Út 4–4
Facultas Tiszafüredi VSE–Diósgyőri VTK II F4R 1–1

Dél-Keleti csoport

Budapest Honvéd FC II–BKV Előre 1–1
Vasas FC II–Monor SE 2–2
Csepel SC–Gyulai Termál FC 1–4
Martfűi LSE–Szegedi VSE-G-Falc Kft. 0–6
ESMTK–Tiszakécskei LC 1–1
Hódmezővásárhelyi FC–Tiszaföldvár SE 2–0
Pénzügyőr SE–Kecskeméti TE 1911 II 0–2

Észak-Nyugati csoport

FC Sopron–Újpest FC II 3–1
Gyirmót FC Győr II–Kelen SC 2–2
III. Ker. TVE–Dorogi FC 3–1
Budaörs–Bicskei TC 0–2
VSC 2015 Veszprém–Érdi VSE 2–0
Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC II 0–2

Dél-Nyugati csoport

MTK Budapest II–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 5–0
Szekszárdi UFC–Dunaharaszti MTK 1–1
BFC Siófok–Paksi FC II 1–1
Majosi SE–Ferencvárosi TC II 0–4
PTE-PEAC–FC Főnix 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–Pécsi MFC 1–2
FC Nagykanizsa–FC Dunaföldvár 7–0
Iváncsa KSE–Bonyhád VLC 3–0

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!

Még több Labdarúgás