Közösségi oldalak

Labdarúgás

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Vasas FC – STK Samorin Fotó: vasasfc.hu

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas és a Szeged játékosai is örülhettek.

Nem indult jól a kispestieknek a Kecskemét elleni edzőmeccs, hiszen Pálinkás Gergő már a második percben betalált, ezzel pedig a KTE szerezte meg a vezetést. A gyengébb rajt nem fogta meg a fővárosiakat, ugyanis előbb Baki góljával egalizáltak, majd Ihrig-Farkas megoldásának hála a 17. minutumban már a fordítás is összejött. A második játékrészben még inkább kinyílt az olló: Hetyei és Simon is feliratkozott a gólszerzők listájára, ezzel pedig a Honvéd 4-1-re diadalmaskodott.

Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 1–4 (1–2)
Gól: Pálinkás (2.), ill: Baki (9.), Ihrig-Farkas (17.), Hetyei (58.), Simon B. (82.)

Kecskeméti TE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szojma – Eördögh, Derekas, Vágó, Merényi, Bolgár – Czékus, Pálinkás.
II. félidő: Pálfi – Szűcs Sz., Belényesi (Fodor 60., Banó-Szabó 75.), Szojma – Berki, Kovács B., Bocskay, Vattay, Győrfi – Bolyki, Farkas B. Vezetőedző: Gera Zoltán.

Budapest Honvéd: Dúzs – Szabó Á., Baki, Pekár, Varga B. – Keresztes, Somogyi, Szamosi – Kovács E., Ihrig-Farkas, Földi.
II. félidő: Tujvel – Ujváry, Pekár (Pauljevic, 60.), Varga B. (Csonka, 60.), Pintér (Hangya, 67.) – Gáspár, Petrók, Kesztyűs (Csontos, 67.) – Kovács E. (Zuigeber, 60.), Hetyei (Simon B., 60.), Földi (Medgyes, 60.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.


A Vasas a szlovák másodosztályú Somorját verte 3-0-ra. Az angyalföldi gárda góljain Zimonyi, Pintér és Kapornai osztozott. Erős Gábor a lefújás után többek között a Vasas-drukkereket méltatta.

„Örülünk a győzelemnek, de ahogyan a szerdai vereség után nem dőltünk a kardunkba, úgy a mostani sikert is a helyén kezeljük. Sok jó dolgot láttam a mérkőzésen, egyre jobban kezdik átvenni és megérteni a fiúk azt a stílust és azt a fajta játékot, amit kérek tőlük. Természetesen voltak hibáink is, de még bőven van időnk, hogy ezeket kijavítsuk. Összességében pozitívan értékelem a látottakat, egy kulturáltan futballozó, szimpatikus ellenfél ellen nyertünk. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ilyen szép számmal voltak jelen az összecsapáson, ezen az úton próbálunk továbbmenni”

– idézi a vezetőedzőt a Vasas hivatalos oldala.

Vasas FC – STK Samorin (szlovák) 3–0 (1–0)
Felkészülési mérkőzés, Fáy utcai Sportcentrum, 200 néző.
Gól: Zimonyi (11.), Pintér (50.), Kapornai (66.)
Sárga lap: Cseke (94.)

Vasas FC: Első félidő: Kiss – Ódor, Baráth, Iyinbor, Doktorics, Sztojka, Hidi M, Urblík, Barkóczi, Pethő, Zimonyi Második félidő: Uram – Deutsch, Pávkovics, Otigba, Rab, Berecz, Cseke, Kapornai, Radó, Tóth (Hős, 81.), Pintér. Vezetőedző: Erős Gábor

A Szeged is nyert szombaton, Aczél Zoltán legénysége a Hódmezővásárhely elleni összecsapást 2-1-es sikerrel zárta. A szegedieknél sérülés miatt Novák Csanád, Papp Áron, Holman Dávid, Vogyicska Balázs és Borvető Áron sem volt bevethető.

A találkozón a Szeged Kurdics góljával szerezte meg a vezetést, majd Gréczi Márton 11-esből egalizált. A végeredményt Márkvárt Dávid szintén büntetőből állította be. Érdekesség, hogy mindegyik találat az első félidőben született.

Aczél Zoltán értékelése: „Az edzőmérkőzéseket tekintve most vagyok először igazán elégedett. Az első hatvan perc nagyon tetszett: dominánsan, agresszíven, sokat futva, jó passzpontossággal játszottunk. Szinte maradéktalanul visszakaptam, amit kértem. Rúgott gólokban sajnos ez nem teljesen mutatkozott meg, rengeteg helyzetet kihagytunk, a Vásárhely pedig az egyetlen lehetőségét kihasználta. Az utolsó félórában hat fiatallal játszottunk. Ekkor is dominánsan futballoztunk, jól működött a letámadásunk és megvoltak a helyzeteink, de újabb gólt már nem szereztünk, így vékonyabb győzelmet arattunk.”

Szeged-Csanád GA–Hódmezővásárhelyi FC (NB III.) 2-1 (2-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum
Vezette: Hanyecz Bence.
Gólszerző: Kurdics, Márkvárt ill. Gréczi.

Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor, Szilágyi, Tóth B., Pejovics, Rabatin, Márkvárt, Haris, Suljic, Kurdics, Kalmár. Csere: Molnár-Farkas – Sztankó, Horváth M., Szőr, Kubicsek, Lamin, Tóth N., Mohos, Takács-Földes, Miskolczi, Mádi. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Hódmezővásárhelyi FC: Wolland – Sági, Herczeg, Zana, Zádori, Rajsli, Török, Sipos, Gréczi, Ilyés, Tóth P. Csere: Kharik – Berki, Povázsai, Lőrincz, Osvald, Hegedűs, Nagy R., Nagy M. Vezetőedző: Szűcs Róbert.

További eredmények:

Szentlőrinc – FC Nagykanizsa 2-0 (1-0)
Szentlőrinc
Gólszerzők: Samson, Tóth-Gábor

Szentlőrinc: Kostyák – Szivacski, Dinnyés, Poór, Kiss-Szemán, Kesztyűs, Szolgai, Nyári, Nagy R., Samson, Ambach. Vezetőedző: Waltner Róbert Csereként beállt: Auerbach, Gyurján, Milovanovic, Stifter, Tóth-Gábor, Palóka, Jung, Porkert, Bőle, Kancsij, Lakatos M., Helesh, Weisz

FC Nagykanizsa: Mészáros – Ekker, Lakatos Cs., Eckl, Szanyi, Medgyesi, János, Lőrincz A., Horváth, Godzsajev, Nemes. Vezetőedző: Gabala Krisztián Csereként beállt: Lőrincz B., Farkas, Berzsényi, Babladi, Takács, Vékony


Békéscsaba 1912 Előre I. – Békéscsaba 1912 Előre II. 5-0 (2-0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion
Gólszerzők: Zsolnai Richárd (37. perc), Daru Bence (43. perc), Kuzma Hunor (81. perc), Harsányi István (83. perc), Szabó Bálint (85. perc).

Békéscsaba: Póser Dániel, Kuzma Hunor, Viczián Ádám, Albert István, Kővári Róbert, Kristóf Márk, Márkus Attila, Harsányi István, Zsolnai Richárd, Borsos Filip, Daru Bence.
Cserék: Takács János, Hodonicki Márk, Kovács Gergő, Ferencsik Bálint Donát, Szabó Bálint, Balla Kevin, Kóródi Nándor, Vas Balázs. Vezetőedző: Csató Sándor

Békéscsaba II.: Tóth Patrik, Komáromi Csongor, Bacsa Krisztián, Harmati Zoltán, Avramucz Dávid, Maronyay Zalán, Nagy Máté, Német Gergő, Mágocsi Bence, Vólent Roland, Oláh Ákos. Cserék: Csonka Dávid, Bagaméri Patrik, Papp Zsombor, Gedó Gergő, Tompa Bence, Kovács Ádám, Molnár Márkó, Borbély Zsombor, Kurai Levente, Oláh Roland, Balogh Zsolt. Vezetőedző: Balog Zsolt


Aqvital FC Csákvár-Monor 2-2 (2-0)
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 100 néző
Vezette: Lin Kevin

Aqvital FC Csákvár: Lehoczki – Lorentz, Karacs, Tifán – Farkas A., Mészáros D., Magyar Zs. – Szabó B., Baracskai, Haragos. Vezetőedző: Tóth Balázs. II. félidő: Lehoczki (Perczel, 60.) – Grünfelder, Karacs (Umathum, 70.), Juhász L., Helembai – Radics, Dencinger, Szakály D. – Ominger B., Simon A., Zahorán.

Monor: Pirgi – Mankó, Juhász Zs., Bedővári – Bezzeg, Kalocsán, Farkas Á., Puskás, Kapronczay – Szlovák, Horváth L. Vezetőedző: Halgas István A II. félidőben pályára lépett: Tóth B., Takács D., Agóts, Petry, Szabó K., Kneidl, Retter.

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!

Még több Labdarúgás