Közösségi oldalak

Labdarúgás

Megszakadt a Kisvárda veretlenségi sorozata

Megszakadt a Kisvárda veretlenségi sorozata

A Kisvárda házigazdaként 1-0-ra kikapott vasárnap a Budapest Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában.

Török László vezetőedző ezúttal is igyekezett pihent játékosokat bevetni, ezért hat helyen változott a hazai csapat összeállítása, a Paks elleni, szerdai mérkőzéshez képest, míg a vendégeknél Tam Courts négy saját nevelésű játékosnak is lehetőséget adott a bizonyításra. A kellemes időben rendezett mérkőzés első félidejében kiegyenlített játék zajlott a pályán, az első húsz percben némileg váratlanul a Honvéd kezdeményezett, illetve támadott többet, de nem volt kapura veszélyes, mint ahogy a „megfontoltan” futballozó Kisvárda sem. A vendégek büntetőből szereztek vezetés, Kerezsi próbált rácsapni a labdára, Hindrich pedig elkaszálta őt, a tizenegyest Lukic értékesítette. Összességében sok volt a rontott passz, és alig akadt szépen felépített támadás.

Két cserével lépett pályára a második félidőre a hazai csapat, amely igyekezett aktívabban futballozni. Ez labdabirtoklásban és támadásvezetésben, később sorozatos szögletrúgásokban mutatkozott meg. A hazaiaknak egy lesgól jött össze, a szervezetten játszó Honvéd pedig komoly helyzet nélkül gyűjtötte be a három pontot.

Az előző szezonban ezüstérmes, jelenleg listavezető hazai együttes az első hat fordulóban két döntetlen mellett négyszer győzött.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 0-1 (0-1)
Várkerti Stadion, 2452 néző
Vezette: Andó-Szabó
gólszerző: Lukic (34., 11-esből)
sárga lap: Melnyik (3.), Hindrich (32.), Asani (67.), illetve Bocskay (43.), Tamás K. (51.), Kocsis (67.)

Kisvárda: Hindrich – Hej (Peteleu, a szünetben), Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Ötvös, Makowski, Melnyik (Karabeljov, a szünetben) – Asani (Vida K., 74.), Mesanovic, Camaj (Ilievski, 74.)

Honvéd: Szappanos – Szabó A., Prenga, Cirkovic, Tamás K. – Gomis, Mitrovic (Jónsson, 61.), Bocskay – Kocsis (Zsótér, 88.), Lukic (Samperio, 61.), Kerezsi (Lovric, 78.)

MTI

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!