Közösségi oldalak

Labdarúgás

Kl-selejtező – Továbbjutott a Fehérvár FC

Katona Mátyás (b) és Nicolas Stefanelli (k), a Fehérvár és Fernando Medeiros (j), az azeri Szumgajit FK játékosa a labdarúgó Konferencia-liga második selejtezőkörében játszott Fehérvár FC – Szumgajit FK visszavágó mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2024. július 31-én. MTI fotó: Vasvári Tamás

A Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott szerdán az azeri Szumgajit csapatával a hazai visszavágón, így idegenbeli sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából.

Rögtön a találkozó elején támadólag lépett fel a hazai csapat, amelynek több lehetősége lett volna a vezetés megszerzésére. A vendégek a félidő közepén merészkedtek először a fehérvári tizenhatos környékére, de sok veszélyt nem jelentettek Tóth Balázs kapujára. A folytatásban is a Fehérvár akarata érvényesült, amely a szünetig csak helyzetekig jutott.

Fordulást követően rögtön a fehérvári kapus hatalmas bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne egyenlítse ki az első meccsen összeszedett egygólos hátrányát az azeri együttes. Válaszul Tobias Christensen lőtt keresztlécre egy szabadrúgást. A vége felé a Szumgajit érezhetően többet kockáztatott a győzelem érdekében, mint tette azt az első játékrészben, de a Vidi lehetőségei is megvoltak. A hajrában a frissen beállt Ominger Gergő súlyos sérülése okozott riadalmat, onnantól kezdve a Fehérvár tíz emberrel játszott, mert nem volt több cserelehetősége. Ennek megfelelően az azeriek nagy nyomást helyeztek a hazaiakra, akik hősiesen védekezve megőrizték előnyüket, így továbbjutottak.

A magyar együttes így továbbra is veretlen az új vezetőedző, Pető Tamás irányításával, akivel eddig egy győzelem és két döntetlen a mérlege.

A Fehérvár a harmadik körben a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze, az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3-1-re, a visszavágóra csütörtökön kerül sor.

Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, második mérkőzés

Fehérvár FC-Szumgajit (azeri) 0-0
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 4204 néző
Vezette: Kristoffer Karlsson (svéd)
Sárga lap: Bedi (54.), Melnyik (62.), illetve Radovic (45.), Vujnovic (88.)

Továbbjutott: a Fehérvár FC 2-1-es összesítéssel.

Fehérvár FC: Tóth B. – Huszti A. (Larsen, 68.), Serafimov, Csongvai, Schön – Melnyik – Katona (Kovács M., 58.), Christensen (Ominger, 82.), Bedi, Stefanelli (Pető, a szünetben) – Kovács P. (Gradisar, a szünetben)

Szumgajit: Dzsenetov – Muradov, Musztafajev (Mossi, 92.), Badalov, Radovic – Rezabala (Csahangirov, 92.), Medeiros, Abdullazada, Kehat – Vujnovic, Szadihov

MTI

Még több Labdarúgás