
Fotó: kecskemetite.hu
A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
A Kecskemét az első perctől kezdve ráerőltette akaratát ellenfelére. Hiába birtokolták jóval többet a labdát a vendégek, a hazaiak szervezetten védekeztek, letámadtak és nem engedték kibontakozni vetélytársukat. Kersáknak szinte alig akadt védeni valója, míg a másik oldalon a házigazdák ötletesek, gyorsak és agresszívek voltak a kapu előtt, s megérdemelten szereztek háromgólos előnyt a szünetig.
A fordulás után kis híján növelte az előnyét a Kecskemét, egy szögletvariációt követően veszélyeztetett a hazai csapat, de Demjén bravúrral védett. Továbbra is a sereghajtó akarata érvényesült azzal a különbséggel, hogy kiegyenlítettebbé vált a labdabirtoklás, az azonban nem változott, hogy a fővárosiak nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A házigazda ezzel szemben sorra dolgozta ki a gólszerzési lehetőségeket és a játékrész derekán, Katona második találatával végleg eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában még a csereként beállt Camaj is bevette Demjén kapuját, így a Kecskemét „kiütéssel” küldte haza az MTK-t.
A hazaiak így már hét forduló óta veretlenek, 2025-ben pedig még nem kaptak gólt, míg a fővárosiak idei három találkozójukon mindössze egy pontot gyűjtöttek úgy, hogy egyszer sem voltak eredményesek.
OTP Bank Liga, 20. forduló
Kecskeméti TE-MTK Budapest 5-0 (3-0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1543 néző
Vezette: Bognár
gólszerzők: Katona (18., 69.), Zeke (26.), Májer (45+1.), Camaj (87.)
sárga lap: Kata (80.), Bobál (91.), Kosznovszky (93.)
Kecskemét: Kersák – Májer (Berki, 74.), Botka, Szabó A., Belényesi, Zeke – Katona B. (Meszhi, 82.), Vágó, Zsótér (Vattay, 82.) – Lukács (Pálinkás, 65.), Lopez (Camaj, 74.)
MTK: Demjén – Horváth A., Bobál, Kádár, Kovács P. – Gruber (Polivka, 57.), Végh, Bognár (Stieber, 57.), Kata (Szőke, 83.), Molnár R. (Kosznovszky, 70.) – Jurina (Németh K., 70.)
MTI
Videó: M4Sport.hu
