Közösségi oldalak

Labdarúgás

Kirúgták a Kisvárda Master Good NB I-es csapat vezetőedzőjét

Kirúgták a Kisvárda Master Good NB I-es csapat vezetőedzőjét

A klub honlapján olvasható közlemény szerint a Várda Labdarúgó Kft. vezetősége tájékoztatta Milos Kruscicot, hogy szombati (mai) hatállyal felmentette a munkavégzés alól, így a csapat következő, keddi edzését már nem az eddigi szakvezető tartja.

A klub „a további személyi kérdésekről, az utódlásról” később ad tájékoztatást.

A Kisvárda három mérkőzést játszott le a mostani bajnokságban, győzelemmel kezdett Zalaegerszegen, majd kikapott Kecskeméten, pénteken pedig gól nélküli döntetlent játszott az MTK vendégeként. Kruscic márciusban vette át a Kisvárda irányítását, amellyel a hatodik helyen végzett az előző bajnokságban.

Borítókép: A kisvárdai Várkerti Stadion Fotó: Erdős Csaba

21:12

A klub honlapján olvasható közlemény szerint a Várda Labdarúgó Kft. vezetősége tájékoztatta Milos Kruscicot, hogy szombati (mai) hatállyal felmentette a munkavégzés alól, így a csapat következő, keddi edzését már nem az eddigi szakvezető tartja.

A Kisvárda három mérkőzést játszott le a mostani bajnokságban, győzelemmel kezdett Zalaegerszegen, majd kikapott Kecskeméten, pénteken pedig gól nélküli döntetlent játszott az MTK vendégeként. Kruscic márciusban vette át a csapat irányítását, amellyel a hatodik helyen végzett az előző bajnokságban. Révész Attila sportigazgató a Kossuth Rádiónak nyilatkozva nem kívánt szakmai elemzésbe belemenni, de jelezte, hogy a döntésnek volt előzménye.

„Nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Most úgy gondoljuk, hogy más személyiségnek kell a csapat mellett lennie. A klub elvárásait jobban elfogadó, nem a saját, hanem a klub érdekeit előtérbe helyező edzőre van szükségünk”

– mondta, hangsúlyozva, hogy annak, aki az együtteshez jön, a meghatározott célokat figyelembe kell vennie. Elárulta, már korábban sem voltak biztosak abban, hogy Milos Krusciccsal kell folytatniuk az együttműködést, és a felkészülés alatt megbizonyosodtak arról, hogy nem fognak tudni tovább együttműködni.

„Ez a három mérkőzés pedig megmutatta, hogy más elvek mentén dolgozunk. Más az elvárás, és más, amit most látunk”

– szögezte le.

Kiemelte, hogy nem az eredményességgel voltak problémáik, hanem a közép távú célok megvalósításával.

„A Kisvárdának vannak értékei, komoly játékosai. Nem tizenkét ember vesz részt a munkában, hanem húsz, mindenki egyforma. Azok a játékosok, akik nem játszanak, ugyanolyan értékei a csapatnak és a klubnak, és nem szeretnénk senkit sem elveszíteni”

– folytatta, majd úgy fogalmazott, hogy ez a veszély most fenn áll. –

„Több korábbi meghatározó labdarúgónk nem azt az értéket képviseli most különböző okok miatt, mint korábban, és nem engedhetjük az értékromlást.”

Hangsúlyozta, hogy a Kisvárda a harcosságáról, a szenvedélyességéről volt ismert, ez pedig az elmúlt időszakban elveszett.

„Ezt az irányvonalat vissza kell hoznunk, ehhez más személyiségű vezetőedzőre van szükségünk.”

A csapat irányítását, felkészítését Gerliczki Máté, az NB III-as együttes edzője veszi át. Révész Attila azt mondta róla, hogy tökéletesen ismeri a játékosokat, azokat is, akiket már el kellett volna kezdeni beépíteni a csapatba, és ismeri a klub gondolkodását, lehetőségeit.

„Remélhetőleg rövidesen felvételt nyer a pro licences vizsgára, és onnantól kezdve hivatalosan is lehet majd vezetőedző, addig pedig segíteni fogok neki”

– tette hozzá.