Közösségi oldalak

Labdarúgás

Kikapott az Újpest Debrecenben

Kikapott az Újpest Debrecenben

A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpest együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.

Nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a csapatok, de az iram az első negyedórához érve valamelyest lassulni kezdett. A meccset Dzsudzsák szólógólja pörgette fel, hamarosan válaszolt viszont az Újpest, amely aztán még lesgólig és további helyzetekig jutott a szünetig. A döntetlen állás a hazaiakra nézve volt hízelgő, a fővárosiak ugyanis veszélyesebben futballoztak, a félidő hajrájában a DVSC által rendre eladott labdákból kerültek többször helyzetbe.

Fordulás után változatlanul a lila-fehérek tűntek jobbnak, mégis a Debrecen került ismét előnybe, majd valamelyest visszaállt, és megpróbálta már a támadásépítésben megakasztani az Újpestet. Ezzel meggyűlt a baja a vendégeknek, miközben a DVSC-ben nem volt meg a szükséges kreativitás akkor, amikor birtokolta a labdát. Az újpestiek hamarosan hármas cserével próbáltak frissíteni a csapaton, de alighogy beálltak az új játékosok, máris megszerezte harmadik gólját a hazai együttes. A DVSC ezzel már eldöntötte az összecsapást, ugyanakkor az utolsó percekben még egy gyors ellentámadásból is betalált, így fölényessé vált a sikere.

OTP Bank Liga, 11. forduló

Debreceni VSC-Újpest FC 4-1 (1-1)
Debrecen
Vezette: Antal
gólszerzők: Dzsudzsák (18.), Sós (52.), Varga J. (77.), Baráth P. (90.), illetve Simon K. (31.)

DVSC: Gróf – Kusnyír, Lagator (Romancsuk, 80.), Dreskovic, Ferenczi J. – Varga J., Kiziridisz (Sós, a szünetben), Baráth P., Szécsi – Do. Babunski (Bódi, a szünetben), Dzsudzsák (Charleston, 83.)

Újpest: Nikolic – Szabó II B. (Borello, 74.), Csongvai, Diaby, Antonov – Mack, Onovo – Simon K. (Pauljevic, 74.), Katona (Ljujic, 74.), Csoboth (Gouré, 88.) – Tallo

MTI

(Borítókép: A debreceni csapat gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Debreceni VSC – Újpest FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. október 16-án. MTI fotó: Czeglédi Zsolt)

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!