
Fotó: puskasakademia.hu
A Puskás Akadémia két védője fejesgóljával 2-0-ra legyőzte a vendég Újpestet szombaton a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójában, ezzel a két csapat helyet cserélt a tabellán, most előbbi a hatodik, utóbbi a hetedik.
A Puskás Akadémia kezdte jobban a találkozót és már az első negyedórában megszerezte a vezetést Markgráf Ákos szép fejesével. Az Újpestet a kényszerű kapuscsere után Dombó Dávid bravúrja mentette meg attól, hogy kétgólos hátrányba kerüljön. Lassan éledezett a vendégcsapat, ám a szünetig nem tudott a kapuba találni.
A fordulás után növelte előnyét a Puskás Akadémia, Szolnoki Roland volt eredményes: újabb védőtől, újabb fejesgól. Feljebb kapcsolt a kétgólos hátrányba került, hármat cserélő Újpest, ám a fellazuló védelem mellett a hazaiak újabb helyzeteket alakítottak ki. Mentek előre a vendégek, többet is birtokolták a labdát, mégis a hazaiaknak volt esélyük a harmadik találat megszerzésére. Végül egyik csapat sem tudott betalálni, így megérdemelten győzött a Puskás Akadémia.
A felcsúti együttes idén pályaválasztóként először nyert, míg az újpestiek három veretlen találkozót követően szenvedtek vereséget.
Fizz Liga, 31. forduló:
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 2-0 (1-0)
Felcsút, Pancho Aréna
Vezette: Berke B.
Gólszerzők: Markgráf (13.), Szolnoki (55.)
Sárga lap: Nagy Zs. (35.), illetve Fiola (50.)
Puskás Akadémia FC: Szappanos – Maceiras (Orján, 88.), Harutyunjan, Szolnoki, Markgráf, Nagy Zs. – Duarte (Kern, 90+2.), Okeke, Szemel (Magyar Zs., 78.) – Lukács D., Németh A. (Soisalo, 78.)
Újpest FC: Banai (Dombó, 25.) – Bodnár (Sarkadi, 88.), Fiola (Nunes, 63.), Stronati, Gergényi – Krajcsovics, Fenyő, Ljujic, Maier (Brodic, 63.) – Horváth K. (Gradisar, 63.), Matko
MTI
Videó: M4Sport.hu
