Közösségi oldalak

Labdarúgás

Ismét Kuttor Attila a Mezőkövesd vezetőedzője

Szerdán Kuttor Attilát nevezték ki vezetőedzőnek a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-nél.

A klub honlapja felidézi, hogy a játékosként 19-szeres válogatott Kuttor 2017 októberétől 2020 novemberéig 97 mérkőzésen irányította a borsodi csapatot, mérlege 35 győzelem, 25 döntetlen és 37 vereség volt. A rendkívül sikeres 2019/20-as szezonban a Mezőkövesd az élvonalban negyedik lett, a Magyar Kupában pedig ezüstérmet szerzett.
Ezt követően, tavaly júniusban a Vasas FC élére nevezték ki a trénert, akit múlt kedden menesztettek Angyalföldről. Mezőkövesden jövő év június 30-ig szól a szerződése.

„Nagyon szép három évet töltöttünk itt a kollégákkal, pozitív emlékeket őrzök erről az időszakról. Talán annak a hároméves periódusnak az eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy most újra itt lehetek. Természetesen azért fogok, illetve fogunk dolgozni, hogy a csapat minél eredményesebben szerepeljen a folytatásban”

– emelte ki Kuttor Attila.

Elődjét, Supka Attilát múlt kedden menesztették. A Mezőkövesd a 8. fordulót követően az utolsó előtti, 11. helyen áll öt ponttal.

MTI