Közösségi oldalak

Labdarúgás

Idegenbeli győzelme ellenére búcsúzott a Paks

Fotó: paksifc.hu

A Magyar Kupa-győztes Paksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, amelynek első negyedórájában mindkét együttes alakított ki gólszerzési lehetőséget, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. A folytatásban is kiegyenlített maradt a játék, majd Hahn remek kiugratásából Könyves szerzett gólt, de a találatot videóbírós ellenőrzés után érvénytelenítette a játékvezető les miatt. A Paks minden szempontból jobban futballozott, mint egy héttel ezelőtt, ám a szünetig nem sikerült csökkentenie a hátrányát, miközben a Corvinul olykor-olykor veszélyes ellentámadásokat vezetett.

A fordulás után nem változott jelentősen a játék képe, de az iram és a színvonal az idő előre haladtával egyre csökkent. Bognár György vezetőedző cserékkel igyekezett frissíteni együttesén, amely a hajrában próbált nagyobb nyomást gyakorolni a Corvinul kapujára, és 11 perccel a játékidő letelte előtt Könyves szép góljával meg is szerezte a vezetést. A továbbiakban a román vendéglátók már leginkább az összesített állás megőrzésére törekedtek, míg a Paks az utolsó pillanatig küzdött becsülettel, Böde pedig a 90. percben bebiztosította a tolnaiak győzelmét, ami viszont továbbjutást nem ért.

A magyar csapat a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában szerepel majd jövő csütörtökön, amikor a ciprusi AEK Larnacát látja vendégül.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés

Corvinul Hunedoara (román)-Paksi FC 0-2 (0-0)
Nagyszeben
Vezette: Peter Kralovic (szlovák)
Gólszerzők: Könyves (79.), Böde (90.)
Sárga lap: Bus (92.), illetve Kinyik (49.), Kovács (54.), Windecker (81.), Szabó J. (91.)
Továbbjutott: a Corvinul, 4-2-es összesítéssel.

Corvinul Hunedoara: Lefter – Iacob, Lica, Manolache, Neacsa (Velisar, 84.) – Roger (Pop, 92.), Bradu (Ubbink, 84.), Hrezdac – Lupu, Bus, Pirvulescu (Girbita, 92.)

Paksi FC: Szappanos – Ötvös, Kinyik, Szabó J. – Osváth, Mezei (Windecker, 62.), Vécsei (Vas, 71.), Papp, Kovács (Silye, 62.) – Hahn (Böde, 62.), Könyves

MTI