Közösségi oldalak

Labdarúgás

Ezek az eredmények születtek a MOL Magyar Kupában

Fotó: Békéscsaba 1912 Előre

Nem történtek óriási meglepetések a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának első játéknapján, az első osztályú csapatok például mind továbbmentek, igaz, a Vasas például a hajráig szenvedett a harmadosztályú Balassagyarmattal, és az Újpest is hátrányba került a megyei osztályú Mátészalka otthonában.

Nem járt ilyen jól a tavaly még NBI-es Gyirmót, amely talán a legnevesebb kiesője a harmadik fordulónak: a győriek az NBIII-as Iváncsától kaptak ki úgy, hogy a szünetben a tavaly még megye I-es hazaiak már 2-0-ra vezettek. A játéknap legnagyobb rangadóján a pikáns előzmények után összesorsolt DVTK és Szeged-Csanád G.A. találkozott, és a szegediek a pályán nemes bosszút álltak a diósgyőrieken, miután idegenben győzték le ellenfelüket.

A fent említett Vasas mellett alaposan ráijesztett ellenfelére a megyei osztályú Bölcske, amely csak 2-1-re kapott ki a Budafoktól, illetve a Zala megyei első osztályból érkező Zalaszentgrót, amely a harmadosztályú Monortól kapott ki 2-3-ra. Nem bírt a két osztállyal felette játszó Békéscsabával a tavalyi szezon legjobb amatőrcsapata: a Szegedi VSE, az Amatőr Kupa legutóbbi győztese, kiesett a harmadik fordulóban.

3. FORDULÓ:

  • Mátészalkai MTK (megyei I.)-Újpest FC 1-6 (1-3)
  • Szegedi VSE–Békéscsaba 1912 Előre (NB II) 0-4 (0-3)
  • Dorogi FC (NB II)-Budapest Honvéd 0-2 (0-2)
  • FC Nagykanizsa (NB III)–FC Hatvan (NB III) 5-1 (3-0)
  • Balassagyarmati Városi SE (NB III)–Vasas FC 1–2
  • Kaposvári Rákóczi FC (NB III)–Zalaegerszegi TE FC 0–2
  • BVSC Zugló (NB III)–Kisvárda 0–2
  • Szekszárdi UFC (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC 0–3
  • Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)–BFC Siófok (NB II) 0–4
  • Bölcske SE (Tolna I.)–Budafoki MTE (NB II) 1–2
  • Iváncsa KSE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 3–2
  • ESMTK (NB III)–Soroksár SC (NB II) 1–0
  • Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–ETO FC Győr (NB II) 0–4
  • Balatonfüredi FC (NB III)–Komáromi VSE (NB III) 3–0
  • Nagyatádi FC (Somogy I.)–Deszk SC (Csongrád-Csanád I.) 7–0
  • Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Monor (NB III) 2–3
  • Jászberényi FC (NB III)–Debreceni EAC (NB III) 1–2
  • Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) 0–4
  • Füzesgyarmati SK (NB III)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB II) 1–2 – hosszabbítás után

YouTube felratkozás!

További cikkek a témában: Labdarúgás

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Sportklub oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámjaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!