
Kovácsréti Márk, a Vasas (b) és Schön Szabolcs, az ETO játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Vasas FC – ETO FC mérkőzésen az Illovszky Rudolf Stadionban 2026. július 26-án. MTI fotó: Purger Tamás
A bajnoki címvédő ETO FC több mint egy órán keresztül emberelőnyben futballozva 2-2-es döntetlent játszott az élvonalba három év után visszatérő Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában, vasárnap.
Bár a címvédő zöld-fehérek három csatárral kezdtek, az első fél órában ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A jobb szélen Schön Szabolcs, míg középen Viktor Djukanovic agilisan futballozott ugyan, de a magyar válogatott támadó és a montenegrói légiós sem jutott közel a hazaiak kapujáig. Sőt az első lehetőség az angyalföldiek előtt adódott, de Koszta Márk közeli lövésénél Samuel Petrás védett bravúrral. Aztán a 29. perc elején emberelőnybe kerültek a győriek, mert Hej Viktor gólhelyzetben szabálytalankodott Zeljko Gavriccsal.
A kiállítás ellenére a Vasas támadásai rendre veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, Koszta és Urblík József távoli lövései pedig éppen csak célt tévesztettek. A létszámhátrány egyáltalán nem érződött a Vasas játékán, ahogyan a Győrén sem az emberelőny. A bajnok tetszetősen passzolgatott a középpályán, de visszafogottan futballozott, s csak a 42. percben került közel a vezetés megszerzéséhez. Claudiu Bumba emelt a tizenhatos vonalától, a labda a lécről oldalra pattant, éppen Djukanovic elé, akinek közeli ismétlésénél az első NB I-es mérkőzésén pályára lépő Engedi Márk bravúrral védett.
A második félidő elején a bajnok magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és az 57. percben büntetőből megszerezte a vezetést. Iyinbor Patrick rúgta bokán Umathum Ádámot a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Gavric értékesítette – jobbal a bal alsó sarokba lőtt. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert Urblík ritkán látható bombagóllal egyenlített a 71. percben. A piros-kékek csapatkapitánya 30 méterről lőtt jobbal, a labda a bal felső saroknál a lécről vágódott a gólvonal mögé.
A hajrában az ETO veszélyes ellentámadásokat vezetett, s bár Djukanovic lövésénél a vetődő Engedi és a léc együttesen még mentett, a 80. percben Huszár Marcell újra előnyhöz juttatta a címvédőt. A csereként beállt csatár hat méterről emelt a kapu bal oldalába. A több mint egy órán keresztül emberhátrányban játszó Vasas azonban újra nekigyűrkőzött, és a 89. percben másodszor is egyenlített. Urblík jobb oldali szögletét követően Csóka Dániel fejelt öt méterről a kapu közepébe. Mivel a hatperces hosszabbítás végén Szép Márton két méterről a lécre bombázta a labdát, a győrieknek meg kellett elégedniük az egy ponttal.
OTP Bank Liga, 1. forduló:
Vasas FC-ETO FC Győr 2-2 (0-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 3649 néző
Vezette: Csonka
Gólszerzők: Urblík (71.), Csóka D. (89.), illetve Gavric (57., 11-esből), Huszár (80.)
Sárga lap: Doktorics (54.), Koszta (77.), illetve Vitális (30.), Schön (62.), Szép (73.)
Piros lap: Hej (29.)
Vasas: Engedi – Hej, Iyinbor, Csóka D., Doktorics – Kovácsréti (Pálinkás, 86.), Rab (Pávkovics, 31.), Hidi M. S., Tóth M. (Horváth R., 79.) – Koszta (Pethő, 79.), Urblík J.
ETO FC: Petrás – Vladoiu (Bíró Ba., 84.), Umathum, Krpic, Stefulj – Vitális – Bumba (Décsy, 84.), Gavric – Njie (Szép, 64.), Djukanovic, Schön (Huszár, 71.)

