Közösségi oldalak

Labdarúgás

Emberhátrányban győzött a sereghajtó Kecskemét

A sereghajtó Kecskemét a második félidő nagy részében emberhátrányban játszva, a ráadásban értékesített büntetővel 1-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeg csapatát vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 18., idei első fordulójában.

A kiesési rangadó zalaegerszegi mezőnyfölénnyel indult, a hazaiak ugyanis kissé átengedték a területet riválisuknak, és labdaszerzésből akartak építkezni. A két csapat taktikája kioltotta egymást, a vendégek a támadóharmadban teljesen hatástalannak bizonyultak, ugyanakkor a vesztett labdák után gyorsan vissza tudtak rendeződni, így a házigazda támadásaiban sem volt veszély. Az első félidőről sokat elárul, hogy az első kapura lövési kísérletre 31 percet kellett várni, igazi helyzetet pedig egyet sem láthatott a Széktói Stadion közönsége.

A második játékrész élénkebb iramban indult, mindkét együttes igyekezett lendületesebben támadni, a játék azonban továbbra is mindkét oldalon pontatlan volt, így csak egy-két lehetőségig jutottak a felek. A félidő közepén aztán a ZTE váratlanul emberelőnybe került Berki meggondoltan talpalása után, amely öt percen belül a második sárga lapot érő megmozdulása volt.

A folytatásban zalaegerszegi rohamokra lehetett számítani, Márton Gábor együttese azonban semmivel sem tudott veszélyesebb lenni, mint addig, fölénye meddő volt, és gyakorlatilag komoly helyzet nélkül zárta a meccset – ráadásul még az egy pontot sem tudta megtartani, mivel a ráadásban a Ferencvárostól érkezett Esiti kezezése miatt megítélt büntetőt Pálinkás magabiztosan értékesítette.

A KTE így öt mérkőzésesre javította veretlenségi sorozatát, míg a tizedik ZTE továbbra is nyeretlen idegenben a szezonban.

OTP Bank Liga, 18. forduló

Kecskeméti TE-Zalaegerszegi TE FC 1-0 (0-0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2563 néző, v.: Csonka
gólszerzők: Pálinkás (94., 11-esből)
sárga lap: Berki (61., 66.), Vágó (81.), illetve Kiss B. (55.), Sankovic (81.), Esiti (84.)
piros lap: Berki (66.)

Kecskemét: Kersák – Botka, Belényesi, Katona L. – Berki, Nagy K. (Meskhi, a szünetben), Bocskay (Vágó, a szünetben), Katona B. (Zsótér, 83.), Zeke – Lukács (Májer, 69.), Camaj (Pálinkás, 69.)

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Szafronov, Várkonyi, Evangelu, Nyíri (Csonka, 87.) – Sankovic, Esiti – Dénes (Németh, 74.), Kiss B. (Bakti, 87.), Mim – Croizet (Sajbán, 74.)

MTI

Videó: M4Sport.hu

Még több Labdarúgás