
Fotó: Erdős Csaba
Az NB III 26. fordulójában vasárnap a Nyíregyháza a DVTK otthonában aratott sima győzelmet, az Újpestnek pedig a Mosonmagyaróvár ellen folytatódott a veretlenségi szériája.
Az Észak-Keleti csoportban a Diósgyőr-Szpari meccsen az első félidő gól nélkül zárult, de a szünet után felpörögtek az események. A vendégek a 62. percben már 2-0-ra vezettek, majd Varga Marcell a 65. minutumban faragott a különbségen. A hátralévő időben Törő és Tarcsi is bevette a hazai kaput, így a Nyíregyháza 4-1-re diadalmaskodott. Az Újpest a címvédő Mosonmagyaróvárt fogadta. Ez a mérkőzés 0-0-s döntetlennel végződött, így a lila-fehérek immáron 6 meccs óta veretlenek. A pontszerzés ellenére az újpesti edzőben maradt hiányérzet. A Dél-Keleti csoportban a Vasas 2-1-re verte a Dabast, míg a Honvédot a Hódmezővásárhely győzte le 1-0-ra.
Az Észak-Nyugati csoportban már szombaton elkezdődött: a Tatabánya a Dorog elleni rangadót 2-0-s diadallal abszolválta. Ezzel a sikerrel Horváth Ferenc együttese fellépett a tabella második helyére. A Dél-Nyugati csoportban a Ferencváros a bajnoki címre törő Kaposvárt múlta felül, a három pontot érő gólt Serdiukov lőtte büntetőből, míg a Siófok győzelmével bebiztosította a bentmaradást az NB III-ban.
NB III, 26. forduló eredményei:
Észak-Keleti csoport
DVTK II–Nyíregyháza Spartacus FC II 1-4
DEAC–Sényő FC-ZMB Building 6-0
Cigánd SE–Ózd-Sajóvölgye 4-0
Gödöllői SK–Tiszafüredi VSE 2-4
FC Hatvan–Debreceni VSC II 2-1
Putnok FC–Kisvárda Master Good II 1-2
Termálfürdő FC Tiszaújváros–Füzesabony SC 1-3
Tarpa SC–Eger SE 2-0
Dél-Keleti Csoport
Budapest Honvéd FC II–Hódmezővásárhelyi FC 0-1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II–Békéscsaba 1912 Előre II 2-0
Vasas FC II–Meton-FC Dabas SE 2-1
Gyulai Termál FC–III. kerületi TVE 2-0
BKV Előre–ESMTK 1-2
Dunaharaszti MTK–Csepel SC 2-3
Martfűi LSE–Monor SE 0-3
Szegedi VSE–Tiszaföldvár SE 2-1
Észak-Nyugati Csoport
Dorogi FC – Tatabánya 0-2
ETO Akadémia–Gyirmót FC Győr 0-3
Újpest FC II–Credobus Mosonmagyaróvár 0-0
Ikoba Beton Zsámbék–Puskás Akadémia FC II 2-3
Frutti Drink-Perutz FC Pápa–FC Sopron 1-0
VSC 2015 Veszprém–Komárom VSE 0-0
Bicskei TC–Balatonfüredi FC 5-1
Szombathelyi Haladás–Budaörs 2-1
Dél-Nyugati Csoport
Kaposvári Rákóczi FC–Ferencvárosi TC II 0-1
Majosi SE–Dunaújváros FC 7-2
Szekszárdi UFC–Pécsi MFC 1-4
Iváncsa KSE–Dombóvári FC 3-0
FC Nagykanizsa–Érdi VSE 3-1
Greenplan Balatonlelle SE–Paksi FC II 1-0
BFC Siófok–Pénzügyőr SE 2-0
PTE-PEAC–MTK Budapest II 1-3

