Közösségi oldalak

Labdarúgás

Csoboth Kevin mesterhármasával nyert az Újpest a Zalaegerszeg ellen

A zalaegerszegi Mocsi Attila és az újpesti Fernand Gouré (középen, b-j) a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Újpest FC – ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc stadionban 2023. április 1-jén. MTI fotó: Illyés Tibor

A fővárosi együttes régi-új vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic így győzelemmel mutatkozott be múlt heti kinevezését követően, a sikerrel pedig a lila-fehérek pontszámban utolérték a hetedik helyezett riválisukat.

Kifejezetten jó iramban kezdődött a kiesési rangadó, bő tíz perc alatt mindkét fél előtt adódott ziccer, de Lesjak közeli próbálkozását Nikolic védte bravúrral, Mudrinski pedig rosszul találta el a labdát. A Zalaegerszeg közelebb járt a gólhoz, Nikolicnak sokkal több dolga volt a kapuban, mint kollégájának, mégis az Újpest szerzett vezetést fél óra elteltével, ugyanis a válogatottban is bemutatkozó Csoboth már nem hibázott öt méterről. A bekapott góltól kissé megzavarodott a kék-fehér együttes, így a lila-fehérek akár megduplázhatták volna az előnyüket, de Boumal kétszer is kihagyta a 11-esét, előbb a korán elmozduló Demjén védte a lövését, majd az újrarúgást mellélőtte a kameruni középpályás.

A térfélcserét követően Csoboth egy tökéletes kapuskirúgás és nagyszerű egyéni akció végén ismét betalált, ez pedig sokkolta az ellenfelet. Az Újpest akár végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de Varga szabadrúgása a kapufán csattant. Ezt követően a Zalaegerszeg ugyan próbált támadni, de nem túl nagy meggyőződéssel tette, így a fővárosiak biztosan őrizték megnyugtatónak tűnő előnyüket, mígnem Croizet súlyos térdsérülést szenvedett. A balszerencsés eset teljesen megzavarta a hazaiakat, a ZTE pedig előbb egy szerencsés öngóllal szépített, majd három perccel később egyenlített. A meccset negyedórával a vége előtt a zalaegerszegi kapus hibája döntötte el, ugyanis rosszul szabadított fel, Csobothot találta el, akiről a labda a kapuba pattant. A hátralévő időben a vendégek már nem tudtak újítani, így pont nélkül távoztak Újpestről.

OTP Bank Liga, 25. forduló

Újpest FC-ZTE FC 3-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3338 néző
Vezette: Káprály
Gólszerzők: Csoboth (29., 47., 75.), illetve Anculasz (62., öngól), Ubochioma (66.)

Újpest FC: Nikolic – Pauljevic, Hall, Anculasz, Kastrati (Mack, 89.) – Onovo, Boumal (Diaby, 89.) – Csoboth, Varga B. (Jakobi, 63.), Croizet (Szabó B., 63.) – Mudrinski (Goure, 23.)

ZTE FC: Demjén – Lesjak (Huszti, 86.), Csóka, Mocsi, Gergényi – Tajti, Safronov (Szendrei, a szünetben), Kovács B. (Németh D., 86.) – Ubochioma, Ikoba, Szalay Sz. (Klausz, 59.)

MTI

Videó: M4Sport



Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, akkor Iratkozz fel!