
Fotó: Paksi FC
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy meghosszabbította a szezon végén lejárt szerződését a klub legendás játékosa, Böde Dániel.
A paksi klub közleménye szerint Böde egy évvel hosszabbította meg a szerződését a Tolna megyei csapattal.
Böde Dánielnek az idei lesz tizedik első osztályú paksi szezonja, mely között még hét évet a Ferencvárosnál is eltöltött, ahogy két bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert.
Böde Dániel az idei szezonban kupadöntőig jutott a Paks csapatávalFORRÁS: PAKSIFC.HU
Böde 428 NB I-es találkozónál jár, amivel jelenleg a tizenhatodik helyen tanyázik a honi örökranglistán.
„Jöhet még egy év! Természetesen, ahogy eddig, ezúttal is a tőlem telhető maximummal próbálom majd odatenni magam, szeretném tovább segíteni a csapatot és a klubot egyaránt. Motiváltságból egyáltalán nincs hiány, sőt, talán egyre több is van. Mindent elkövetek, hogy szép szezonunk legyen, hiszen sosem lehet tudni, melyik lesz az utolsó szezonja az embernek”
– nyilatkozott a klub honlapjának a csapatkapitány Böde Dániel, aki 2016-ban gólkirály volt az OTP Bank Ligában.
