Közösségi oldalak

Labdarúgás

Bajnokok Ligája – Hiába a Szoboszlai gól, ismét csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Hugo Ekitiké – Fotó: Chris Brunskill/ Fantasista / Getty Images Hungary

62 éve nem látott mélységbe zuhant a Liverpool, amely sorozatban a harmadik tétmeccsét bukta el három góllal. A két felnőttválogatott magyar játékosával, Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal kezdőjében felálló angol bajnokot ezúttal a PSV Eindhoven lépte le a Bajnokok Ligája ligaszakaszában.

Az angol együttes egy büntetővel már a hatodik percben hátrányba került, de erre Szoboszlai Dominik hamar, tíz perccel később válaszolni tudott: a magyar válogatott csapatkapitánya egy, a kapusról kipattanó labdát tizenegy méterről egyből visszabelsőzött a kapuba.

A folytatásban a Liverpool volt aktívabb, beszorította ellenfelét, mégis a PSV örülhetett – az 56. percben Guus Til kapott remek kiugratást, s Kerkez mellett újra megszerezte a vezetést a vendégeknek. A 73. percben aztán a saját térfelén labdát veszített a hazai együttes, Couhaib Driouech pedig egy kapufa után volt eredményes. A marokkói támadó a hosszabbításban ráadásul másodszor is betalált, így 4–1 lett a vége.

A magyar csapatkapitány góljával egyenlített a Liverpool a 16. percben a PSV ellen.

Az ötödik fordulót követően már csak egyetlen százszázalékos klub maradt, ugyanis a két hibátlan gárda rangadóján az Arsenal 3-1-re verte a Bayern Münchent Londonban, míg az idén döntős Internazionale négy sikert követően hosszabbításban kapott góllal 2-1-re kikapott az Atlético Madrid vendégeként.

A címvédő Paris Saint-Germain viszont be tudta gyűjteni a három pontot, mert bár kétszer is hátrányban volt, végül hazai pályán – többek között a portugál Vitinha mesterhármasával – 5-3-ra felülmúlta az angol Tottenham Hotspurt.

A nap legjobb teljesítményét Kylian Mbappé nyújtotta, ugyanis a Real Madrid francia világbajnok csatára négyszer volt eredményes, vezérletével pedig a királyi gárda 4-3-ra győzött a görög Olimpiakosz otthonában. A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.

A döntőt Budapesten a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 5. forduló:

Paris Saint-Germain (francia) – Tottenham Hotspur (angol) 5-3 (1-1)
gól: Vitinha (45., 53., 76., utóbbit 11-esből), Ruiz (59.), Pacho (65.), illetve Richarlison (35.), Kolo Muani (50., 72.)
piros lap: Hernandez (93., Paris Saint-Germain)

Liverpool (angol)-PSV Eindhoven (holland) 1-4 (1-1)
gól: Szoboszlai (16.), illetve Perisic (6., 11-esből), Til (56.), Driouech (73., 91.)

Arsenal (angol)-Bayern München (német) 3-1 (1-1)
gól: Timber (22.), Madueke (69.), Martinelli (76.), illetve Karl (32.)

Atlético Madrid (spanyol)-Internazionale (olasz) 2-1 (1-0)
gól: Alvarez (9.), Gimenez (93.), illetve Zielinski (54.)

Eintracht Frankfurt (német)-Atalanta (olasz) 0-3 (0-0)
gól: Lookman (60.), Ederson (62.), De Ketelaere (65.)

Sporting Lisboa (portugál)-Club Brugge (belga) 3-0 (2-0)
gól: Quenda (24.), Suarez (31.), Trincao (70.)

Olimpiakosz (görög)-Real Madrid (spanyol) 3-4 (1-3)
gól: Chiquinho (8.), Taremi (52.), el-Kaabi (81.), illetve Mbappé (22., 24., 29., 60.)

korábban:
FC Köbenhavn (dán)-Kairat Almati (kazah) 3-2 (1-0)
gól: Dadason (26.), Larsson (59., 11-esből), Robert (73.), illetve Szatpajev (81.), Bajbek (90.)

Pafosz (ciprusi)-AS Monaco (francia) 2-2 (1-2)
gól: Luiz (18.), Salisu (88., öngól), illetve Minamino (5.), Balogun (26.)